Csaló románokra bukkant Temesvár német polgármestere

2021. szeptember 17. 21:53

Kézírásuk alapján bukhatnak le a temesvári városháza versenyvizsgáin csaló közalkalmazottak – írta meg a Főtér.

2021. szeptember 17. 21:53
null

Több éven tartó, előre eltervezett, szisztematikus csalás folyhatott a temesvári önkormányzatnál, a megüresedett állások betöltésére kiírt versenyvizsgákon, ráadásul a humánerőforrás-osztály hathatós támogatásával – írta meg a Főtér.

Dominic Fritz, Temesvár német származású polgármestere kedd reggel adta át a korrupcióellenes ügyészségnek az általa összegyűjtött bizonyítékokat.


Az USR-Plus, a momentum testvérpártja által delegált polgármester azután akadt a feltételezett csalások nyomaira, hogy a DNA bekért néhány dokumentumot az egyik volt önkormányzati alkalmazottal kapcsolatban – írja a Főtér.

A püolgármesternek állítólag feltűnt, hogy valami nem stimmel az illető versenyvizsgájával, „ezért alaposabban megvizsgálták a 2018 és 2019 közötti írásbeli vizsgák anyagait. Az egyértelmű bizonyítékok alapján hat jelenlegi és egy volt alkalmazott dolgozatát is ugyanazzal a kézírással írták meg” – áll a cikkben. 

A kézírás a humánerőforrás-osztály egyik alkalmazottjához tartozik, aki valószínűleg nem önzetlenül segített a pályázóknak.

„Gyanítható, hogy csúszópénzek cseréltek gazdák, ennek bizonyítása azonban az ügyészek dolga” – hangsúlyozta Fritz.  A polgármester szerint az írásbeli vizsgákon „halandzsázó pályázók” dolgozatát a humánerőforrás-osztály alkalmazottjai kicserélték az általuk kézzel írt, helyes válaszokra.

Fotó: MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
siculus
2021. szeptember 18. 21:18
Az ellenzék bezzegromániájában száz írástudatlan rendőrt rúgtak ki, Bukarestben! Ha az emberek nem tudnak írni és olvasni, nem értik meg a törvényt sem, amit alkalmazniuk kell mondta a polgármester. Magyarán: a helyi rendőrök jelentős része sötét bunkó. A maradó 300 helyi rendőrt pedig tanítani fogják, megismertetik velük a törvényeket, és azt is, hogyan kell kommunikálni a polgárokkal, vagy hogyan kell helyesen írni. A helyi rendőröknek járó igen jó bérkiegészítések miatt egy csomó nem oda illő figura is állományba került, miután csúszópénzzel lefizették a kulcsembereket, ez pedig szégyent hoz az intézményre – árulta el Ciucu annak a titkát, hogy mégis hogyan vehettek fel ilyen felkészületlen embereket. A polgármester szerint ez a helyzet máshol is, nem csak a bukaresti 6. kerületben.
Búvár Kund
2021. szeptember 18. 13:47
Vakon eldob az utcán egy féltéglát, az 99%-os valószinűséggel egy csaló románra fog esni! :-D
cutcopy
2021. szeptember 18. 09:35
Nem nagyítóval kereste, csak átvizsgálta az első néhány románt aki szembejött az utcán..
nick89
2021. szeptember 18. 09:31
Minden magyar polgármesteri hivatalba/pártpénztári kifizetőhelyre kell egy ilyen fickó. És rend lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!