A tálibok egy holttestet akasztottak ki egy darura Herát főterén

2021. szeptember 25. 15:48

A tálibok holttestet akasztottak ki egy darura a nyugat-afganisztáni Herát főterén – írta az AP hírügynökség egy szemtanúra hivatkozva.

2021. szeptember 25. 15:48
null

A téren gyógyszertárat működtető Vazir Ahmad Szeddiki elmondta, hogy a tálibok négy holttesttel érkeztek a térre, egyet felakasztottak ott, és négyet elszállítottak a város más részeibe, hogy ott tegyék közszemlére őket.

Szeddiki szerint a tálibok kihirdették a téren, hogy rendőrök ölték meg őket, miután rajtakapták emberrabláson.

Nurruddin Turabi molla, a tálib mozgalom egyik alapítója, aki a huszonöt évvel ezelőtti tálib hatalom idején a szigorúan értelmezett iszlám törvények (saría) érvényesítésért felelős vezető volt, azt mondta a minap, hogy a mozgalom ismét kivégzésekkel és kézlevágásokkal fogja büntetni a bűnelkövetőket, de valószínűleg nem fogja nyilvánosan végrehajtatni az ítéleteket.

 

 

A tálibok augusztus 15-én vonultak be Kabulba, majd bejelentették, hogy ők Afganisztán urai, és ellenőrzésük alá vonták az ország szinte teljes területét. A nemzetközi közösség figyeli azt, hogy ezúttal is olyan könyörtelenül, a nőket elnyomva fogják-e irányítani az országot, mint a kilencvenes évek végén, vagy enyhítenek a szigoron. A mozgalom vezetőinek világlátása mindenesetre továbbra is a mélyen konzervatív, függetlenül attól, hogy nem idegenkednek a legmodernebb táv- és adatközlési technológiát, például a mobiltelefonok igénybe vételétől.

(MTI)

Fotó: Twitter

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2021. szeptember 29. 18:25
Az ilyen fényképek, a közlőjükről is mondanak valamit. A holt testek közszemlére tételét elítélem, az ilyen fényképekkel együtt.
Ernie Pantuso
2021. szeptember 27. 07:12
És hol itt a baj? Nálunk is azért rothad a társadalom, mert nincsenek keményen megbüntetve a bűnözők.
namégmitnem
2021. szeptember 26. 21:04
Kötözködj mással, filo. Ja - és nekem mindegy, hogy halsz meg, de ha rám hallgatsz, azt hagyod utoljára:P
Gullwing
2021. szeptember 26. 10:17
Nem hallom a liberálnácik visítását!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!