Rács mögött marad Bobby Kennedy gyilkosa

2021. augusztus 27. 21:40

Az amerikai ügyészség pénteken jelezte, hogy nem hoz fel ellenérveket, sőt ez az első eset, hogy a vádhatóság képviselője nincs jelen azon a meghallgatáson, amelyen a Robert F. Kennedy szenátort, az 1968-as elnökválasztási kampány egyik demokrata jelöltaspiránsát meggyilkoló Sirhan Sirhan feltételes szabadlábra helyezéséről döntenek.

2021. augusztus 27. 21:40
null

George Gascon Los Angeles-i kerületi ügyész, aki saját bevallása szerint dicsőítette a Kennedy családot, és másoknál is jobban megrendülve gyászolta Robert F. Kennedy szenátort, a meghallgatás előtt kijelentette: kiáll azon meggyőződése mellett, hogy a vádhatóság nem játszhat szerepet annak eldöntésében, hogy egyes rabokat elengednek-e vagy sem. Mint azt korábban az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a döntést jobb meghagyni a kaliforniai kegyelmi bizottságnak, amely felméri, hogy Sirhan biztonságosan szabadlábra helyezhető-e.    

Az amerikai hatóságok eddig 15 alkalommal utasították el az 53 éve rácsok mögé került, palesztin származású Sirhan Sirhan szabadlábra helyezését.    

A most 77 esztendős Sirhant egy San Diego melletti büntetés-végrehajtási intézetben tartják fogva. A gyilkosságot követő évben, 1969-ben halálra ítélték, de büntetését 1972-ben életfogytiglani szabadságvesztésre változtatták, miután Kaliforniában megszüntették a halálbüntetést. A palesztin születésű Sirhan családjával 1956-ban települt át az Egyesült Államokba. Egykori vallomása szerint Kennedynek az 1967-es, hatnapos arab-izraeli háború során tett kijelentései miatt határozta el magát merényletre, amelyet a Los Angeles-i Ambassador Hotelben követett el 1968. június 5-én. Sirhan akkor 24 éves volt.    

A legutóbbi, 2016-os meghallgatásán azonban immár sokadszorra azt vallotta, hogy nem emlékszik a gyilkosságra, s csak az azt megelőző történéseket tudja felidézni. A kegyelmi testületnek akkor azt mondta, ha szabadlábra kerül, abban reménykedik, kitoloncolják Jordániába, vagy esetleg engedélyezik számára, hogy testvérével élhessen a kaliforniai Pasadenában.

(MTI)

Fotó: Sputnik / Sputnik via AFP, CALIFORNIA DEPARTMENT OF CORRECT / AFP

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2021. augusztus 28. 09:31
... "Egyetlen elnök sem félhet attól, hogy a nyilvánosság tüzetesen vizsgálja a programját. Mert az ilyen alapos vizsgálat után jutunk el a megértéshez, és a megértésből fakadóan jön létre a támogatás vagy az ellenállás. Mindkettőre szükség van. NEM ARRA KÉREM AZ ÚJSÁGOKAT, HOGY TÁMOGASSÁK A KORMÁNYZATOT, HANEM ARRA KÉREM ŐKET, HOGY SEGÍTSENEK AZ AMERIKAI NÉP TÁJÉKOZTATÁSÁNAK ÉS RIASZTÁSÁNAK ÓRIÁSI FELADATÁBAN. Mert én teljes mértékben megbízom állampolgáraink válaszában és elkötelezettségében, AMENNYIBEN TELJES KÖRŰ TÁJÉKOZTATÁST KAPNAK." ...
OberEnnsinnen
2021. augusztus 28. 09:14
A teljes beszéd, 5:24 mp. https://www.youtube.com/watch?v=JzlgM95xLoU
OberEnnsinnen
2021. augusztus 28. 09:09
J. F. Kennedy elnök rádióbeszéde, 1961. április 29, mely az életébe került... "Megszakítjuk adásunkat egy elnöki üzenettel... Hölgyeim és Uraim! A "titkos" szó ellenszenves egy szabad és nyitott társadalomban. Népünk örökletesen és történelmileg ellenzi a titkos alkukkal létrejött, titkos társaságokat és titkos eljárásokat. Ellenszegülünk a világ egy monolitikus és szégyenteljes összeesküvésnek, amely kizárólag titkolt eszközökön alapul, hogy befolyását megnövelje. Beszivárgással, felforgatással a választások helyett, megfélemlítéssel a szabad választások helyett. Ez egy rendszer, amit megterveztek, óriási emberi és anyagi erőforrásokkal, egy igen hatékony gépezetben, amely katonai, diplomáciai, felderítési, gazdasági, tudományos és politikai műveletekből áll. Munkálkodásai REJTETTEK, nem publikusak. Hibáit eltitkolják, nem reklámozzák. Ellenzőit elhallgattatják, nem dicsőítik. Nem kérdőjelezik meg kiadásaikat, titkaikat. Solomon, az athéni törvényalkotó egykor megtiltotta, hogy megtörjünk az összeesküvések nyomása alatt. Kérem, informálják az amerikai közvéleményt. Az embernek annak kell lennie, AMINEK SZÜLETETT: szabadnak és függetlennek." Hát, ez, sajnos, nem sikerült. De majd az Antifa, BLM, judeomédia, pornóipar, egyetemek, dominánsan zsidó irányítással - megoldja...
Esvány
2021. augusztus 28. 07:23
"Ötven évvel azután, hogy Sirhan Sirhan, a palesztin gyilkos lelőtte Bobby Kennedyt, ifj. Robert Kennedy, a meggyilkolt szenátor és igazságügyi miniszter fia elmondta, szerinte más húzta meg a ravaszt." "A boncolási jegyzőkönyv rámutatott, hogy a Kennedyvel végző lövés a szenátor hátát találta el, azonban a rendőrségi iratok szerint Sirhan a politikussal szemben állt. További furcsaság, hogy a hivatalos jelentés szerint 13 lövés dördült el azon a végzetes estén, azonban Sirhan fegyverében csak nyolc lövedék volt, a szemtanúk szerint Sirhan nem is volt a szenátor közelében." https://888.hu/century-on/tovabbra-is-sok-a-rejtely-a-robert-kennedy-gyilkossaggal-kapcsolatban-4145539/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!