Mégsem alakít kormányt az egykori popsztár pártja Bulgáriában

2021. augusztus 10. 16:23

Lemondott a kormányalakításról, ezért nem bocsátja parlamenti szavazásra sem az általa javasolt kormányt a Van Ilyen Nép (ITN) nevű bolgár párt – jelentette be kedden egy televíziós beszédben Szlavi Trifonov, az ITN vezetője.

2021. augusztus 10. 16:23
null

A népszerű énekes és televíziós műsorvezető elmondása szerint a Demokratikus Bulgária (DB) nevű párt, valamint a Talpra, BG! Jövünk! (korábbi nevén Talpra! Maffia, Takarodj!) nevű platform elutasította az ITN által javasolt kormány összetételét.    

„Ez azt jelenti, hogy a Bojko Boriszov volt kormányfő Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű pártja elleni tiltakozás már a múlté, és jelenleg csak ambíciók, árulás és játszmák léteznek, amelyek teljességgel elfogadhatatlanok az én és kollégáim számára (...). Nem fogjuk szavazásra bocsátani szerdán az általunk javasolt kormányt, mert egyértelműen kijelentettük, hogy a támogatásuk nélkül nem fogjuk ezt tenni” – mondta Trifonov.    

Az ITN vezetője figyelmeztetett, hogy párttársai nem fogják támogatni a parlamentben a többi párt által javasolt kormányt.    

A júliusi előrehozott választásokon a legtöbb szavazatot szerző ITN-t július végén bízta meg kormányalakítással Rumen Radev elnök, jóllehet július közepén egyszer már kudarcba fulladt a párt próbálkozása. Az ITN 65 képviselői helyet szerzett a 240 fős parlamentben. Az ITN első kormányalakítási megbízása azért vallott kudarcot, mert jelöltjét, Nikolaj Vaszilevet bírálatok érték amiatt, hogy 2001-től 2003-ig Bulgária miniszterelnök-helyettese volt, 2001 és 2009 között pedig két egymást követő kormányban is miniszteri tisztséget töltött be. Bírálói szerint ilyen múlttal kétséges, hogy Vaszilev az ellenzék által ígért változásokat képviselte volna.

A tavaly nyári kormányellenes tüntetések nyomán létrejött ITN célja – állítása szerint – a kormányzó politikai elit leváltása.    

Radev ezután a választásokon második legtöbb szavazatot szerző jobboldali GERB-Demokratikus Erők Szövetsége (SZDSZ)-koalíciót bízza meg kormányalakítással, elemzők szerint azonban az szinte azonnal visszaadja a megbízatást. Az elnök ezt követően a Bolgár Szocialista Pártot, a DB-t vagy a Talpra, BG! Jövünk! platformot bízhatja meg kormányalakítással, ám valószínűleg egyikük sem jár sikerrel. Ennek következtében valószínű, hogy Bulgáriában idén harmadik alkalommal választásokat tartanak.

(MTI)

Fotó: Hristo Vladev / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FREE LMBTQ
2021. augusztus 10. 22:13
Majd a lengyeleknél Tusk! A mandi bealudt? Vagy a szar hírek "csúsznak"?!
Fekete Ló
2021. augusztus 10. 19:03
Nagyjából elérték Sorosék a célt. Bolgária káoszba zuhant.
Gintonic68
2021. augusztus 10. 19:00
Szuper, amikor egy országban politikai instabilitás van, akkor messze messze pörögnek a pénztárgépek! Szegény bolgár nép... persze ők szavazták ezt meg...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!