A szociáldemokraták ezúttal Olaf Scholz, a Bundestag-választás után visszavonuló Angela Merkel kormányának pénzügyminiszterét, alkancellárt indítják. A 63 éves politikus támogatottsága az utóbbi hetekben meredeken emelkedett, és az új mérések alapján személyes népszerűsége egyre inkább kisugárzik pártjára.
A Forsa új adatai szerint a szavazatok 29 százalékát szerezné meg, ha közvetlenül választanának kormányfőt Németországban.
Ez az egy héttel korábbihoz képest három százalékpontos, a két héttel korábbihoz viszonyítva nyolc százalékpontos erősödés.
A Zöldek kancellárjelöltje, Annalena Baerbock egy százalékpontos gyengülés után 15 százalékon áll.
A CDU/CSU jelöltje, Armin Laschet CDU-elnök és észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök támogatottsága stagnál, 12 százalékon áll. Armin Laschetről egyre inkább úgy tűnik, hogy nem volt szerencsés választás a CDU/CSU számára. Ezt jelzi például a Forsa azon megállapítása, miszerint ha nem őt, hanem a másik jelentkezőt, Markus Söder bajor kormányfőt, a CSU elnökét tették volna meg kancellárjelöltnek, a szeptemberi választáson nem a CDU/CSU-ra szavazni kívánó választók 25 százaléka mégis inkább a jobbközép pártszövetségnek adná voksát. Ebben az esetben a CDU/CSU nem 23 százalékon, hanem 33 százalékon állna.