Hamarosan lezárul a magyar mentőakció Afganisztánban

2021. augusztus 25. 16:16

Hamarosan lezárul Magyarország kabuli mentőakciója, a magyar repülőgépek 500 embert menekítettek ki Afganisztánból – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter a Reutersnek.

2021. augusztus 25. 16:16
null

„Az evakuáció lezárultának pontos ideje hamarosan bejelentésre kerül a Honvédség parancsnoka által, amely akár ma is megtörténhet” – mondta Szijjártó egy sajtótájékoztatón. A magyar mentőakció során eddig 240 afgán állampolgárt mentettek ki, köztük 126 gyereket is. 

Szerdán és hétfőn is landolt egy-egy gép Budapesten, amely Kabulból hozott el embereket.

Lengyelország ugyanakkor lezárja az afganisztáni kimenekítést, két utolsó járattal viszi Varsóba a kabuli repülőtérről evakuált embereket – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes.

A szövetséges erőkkel folytatott egyeztetés és a biztonsági jelentések elemzése nyomán Varsó arra a következtetésre jutott, hogy „nem lehet tovább kockáztatni a lengyel diplomaták és katonák életét” – jelentette ki Przydacz.

Közlése szerint a két említett gép közül az egyik már úton van Varsó felé, a másik Üzbegisztánban vár felszállásra.

A lengyel kimenekítési misszió fő céljai teljesültek, evakuáltak minden lengyel állampolgárt, valamint a lengyel nagykövetség és a lengyel katonai kontingens mindazon volt afgán munkatársait, akiknek sikerült a kabuli repülőtérre eljutniuk – mondta el Przydacz.

Lengyelország Üzbegisztánon keresztül bonyolította az evakuációt. A kabuli repülőtérről három katonai gép ingázott oda, Üzbegisztánból pedig a LOT lengyel állami társaság civil járatai vitték Varsóba a kimenekített személyeket. Az evakuáció miatt a lengyel elnök százfős katonai kontingenst küldött Afganisztánba.

A Varsóba már szerdán elindult LOT-gépről a diplomata közölte: ez immár tizenkeddedik járat, amellyel Lengyelországba visznek kimenekített embereket, száz utas van a fedélzetén, közülük ötven embert Litvánia kérésére szállítanak. A kedd reggelig megérkezett tizenegy repülővel 750 embert menekítettek ki. Lengyelország hat saját állampolgárát evakuálta, a többiek a lengyelekkel korábban együttműködő afgánok, valamint a szövetséges országok és a nemzetközi szervezetek munkatársai, ezen belül a Nemzetközi Valutaalap dolgozói voltak.

(MTI, Reuters)

Fotó: MTI/EPA/Amerikai központi parancsnokság/Samuel Ruiz

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2021. augusztus 25. 21:22
A kérdés, amire valódi választ soha nem kapunk: hány fő magyar állampogárt mentett ki a magyar állam KÖZVETLENÜL Afganisztánból a 26 fős magyar zsoldoson kívül, akik a holland nagykövetség őrzői voltak???
Falfirka
2021. augusztus 25. 16:33
hány katonánk volt egyszerre afganisztánban?????????? sajnos nem emlékszem. a segítők létszámát nagyon soknak tartom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!