Feltehetően Irán támogatta milicisták raboltak el egy tartályhajót az Ománi-öbölben

2021. augusztus 03. 21:09

A brit tengeri kereskedelmi hivatal (UKMTO) szerint az incidens, amelyben egy brit hajó is érintett volt, el-Fudzseira partjaitól hatvan tengeri mérföldre történt.

2021. augusztus 03. 21:09
null

Feltehetően Irán támogatását élvező milicisták elraboltak egy aszfaltot szállító tartályhajót az Ománi-öbölben, az Egyesült Arab Emírségek partjainál – közölte kedden két brit tengerbiztonsági vezető. Az incidens helyének közelében tartózkodó valamennyi hajónak „rendkívül óvatosan” kell eljárnia az áthaladáskor – áll az UKMTO egy korábbi közleményében.    

A Dryad Global tengerbiztonsági cég szerint az érintett hajó a panamai zászló alatt hajózó Asphalt Princess, amely a Hormuzi-szoros felé tartott.    

A brit külügyminisztérium haladéktalanul kivizsgálja a történteket – közölte a tárca szóvivője. Az ománi légierő felderítő repülőgépeket küldött a térségbe. Előzőleg kedden a brit kereskedelmi minisztérium tudatta, hogy „feltehetően elraboltak” egy hajót az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseira partjai közelében, de további részleteket nem közölt.    

Az iráni külügyminisztérium tagadta az ország részvételét az incidensben, azt állítva, hogy „álságos légkört” akarnak szítani Teherán ellen.    

Múlt csütörtökön az Arab-tengeren a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú, izraeli üzemeltetésű, közepes méretű tartályhajó, a Mercer Street ellen követtek el dróntámadást, amely két emberéletet követelt. Meghalt a hajó román állampolgárságú parancsnoka és a legénység egy brit tagja. A támadás elkövetésével az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Izrael Iránt vádolta meg, Teherán tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz.    

Az incidens akkor történt, amikor a nyugati nagyhatalmak és Irán között amúgy is feszült a viszony a 2015-ben Bécsben az iráni atomprogramról Teherán és hat nagyhatalom között aláírt szerződés körül annak Donald Trump volt amerikai elnök által történt felmondása miatt kialakult helyzet okán.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Reuters Pool/Christopher Pike

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bell & Sebastian
2021. augusztus 04. 00:12
Ha Perzsia, akkor Mahmoud Ahmadinejad, akinek a beszédeit tanítani kellene, mert azokban van a nyitja, mi a baj Iránnal. Hogy nem nyal, és azt is rossz iránban.
békalepcse
2021. augusztus 03. 23:43
Tapogass végig a söfőrből kiindulva a hatalmi, parancskiadói láncolaton és megtalálod.
MayorAnna
2021. augusztus 03. 22:41
Vajon, kik vannak/voltak a Kennedy gyilkosság mögött...
békalepcse
2021. augusztus 03. 22:40
Szintén of, de ide illik. Ma javítottunk egy benzin motoros szivattyút és árvízről is beszélgettünk. Most mi van a cikkbe ágyazott reklámban?... Árvízvédelmi szivattyúk sora... Á nincs lehallgatás, nincs megfigyelés, a nemlétezőék pedig nem léteznek, még a gondolatát is verje ki az ember a fejéből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!