Bemutatkozott az új iráni kormány

2021. augusztus 11. 20:03

Ebrahim Raiszi új iráni elnök szerdán bemutatta teljes kormányát, amelyben a külügyminiszteri tárca élére a konzervatív Hoszein Amirabdollahiánt, a belügyminiszteri tisztségre pedig Ahmad Vahídi személyében az egyik volt védelmi minisztert nevezte meg.

2021. augusztus 11. 20:03
null

Az 57 éves, Hoszein Amirabdollahián az utóbbi 25 évben az iráni külügyi tárcánál különböző tisztségeket töltött be. Bahreinben volt nagykövet, 2011 és 2016 között pedig az arab és afrikai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes posztját töltötte be. Legutóbbi tisztségében külpolitikai tanácsadóként szolgált Ali Laridzsáni volt parlamenti elnök hivatalában.    

Amirabdollahiánt gyakorlatias külpolitikusként tartják számon,

az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió keményvonalas politikusként jellemezte őt. A Teheránban diplomázott politikus folyékonyan beszél angolul és arabul.    

Egyelőre nem világos, hogy Amirabdollahián fogja-e vezetni az iráni atomprogram korlátozásáról szóló többhatalmi megállapodás helyreállítását célzó bécsi tárgyalások iráni delegációját. Az utóbbi nyolc évben ugyanis az egyeztetések a külügyminisztériumhoz, azt megelőzően viszont a nemzetbiztonsági tanács illetékességébe tartoztak. A nemzetbiztonsági tanács közvetlenül Ali Hámenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének felel.    

A Reuters brit hírügynökség idézte helyi sajtójelentések szerint a nemzetbiztonsági tanács veheti át a tárgyalásokat a Haszan Róháni korábbi elnök alatt főleg pragmatistákból álló külügyminisztériumtól.    

A kabinetnek nincsenek női tagjai, de többen bekerültek az iráni Forradalmi Gárda soraiból. Egyikük a belügyminiszteri szék várományosa, Ahmad Vahídi. A volt védelmi tárcavezető 2010-ben felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára, az Interpol nemzetközi rendőri együttműködési szervezet pedig körözést adott ki ellene az argentínai zsidó közösség (AMIA) Buenos Aires-i székháza ellen elkövetett, 1994-es merényletben játszott szerepe miatt. A támadásban 85-en vesztették életüket, és százak sebesültek meg. Vahídi egykor az al-Kudsz Erők, a Forradalmi Gárda külföldi különleges műveletekkel megbízott egységének parancsnoka volt.    

Hírügynökségi értesülések szerint az olajipari miniszter tisztségét Dzsavád Ovdzsi volt tárcavezető-helyettes, az állami gázipari vállalat ügyvezető igazgatója fogja ellátni.    

A korábbi olajipari miniszter, Rusztám Kászemi, aki a Forradalmi Gárda építési és műszaki alakulatának volt a parancsnoka, a jövőben a közlekedési és városfejlesztési tárcát vezetheti. A kormánytagok listáját még az iráni parlamentnek is jóvá kell hagynia. Ez várhatóan a jövő héten történik meg. Elemzők szerint a törvényhozás valószínűleg nem gördít akadályt a kinevezések elé, annál is kevésbé, mert Raiszi a kulcstárcák vezetőit az államfő Ali Hámenei jóváhagyásával választotta ki. Az iráni elnök hatalmát nagyban korlátozza az ország legfőbb vezetője, Ali Hámenei, aki a haderő főparancsnoki tisztségét is ellátja, és kinevezi az igazságszolgáltatás vezetőjét. Övé egyben az utolsó szó minden jelentősebb politikai kérdésben.

(MTI)

Fotó: Iranian Presidency / Handout / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MayorAnna
2021. augusztus 11. 20:33
Bemutatkozott az új iráni kormány... - a hitgyüli mágusának?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!