Decsi András, a szombaton Tokióban pályafutása harmadik egyéni olimpiai bajnoki címét megszerző kardvívó, Szilágyi Áron mestere úgy nyilatkozott, hogy ahogy mindig, ezúttal is asszóról asszóra haladtak.
„A mai nap is megmutatta, hogy azért születnek meglepetések, ezért minden mérkőzésre külön készültünk. Aztán amikor a négy közé sikerült bejutni, akkor arról beszéltünk, hogy mostantól egy másik verseny következik.
Ezekre a mérkőzésekre külön rá kellett hangolódni”
– nyilatkozott a szakember. „Van egy szertartás, amelyet Áron ilyenkor követ, s amelynek Bodnár Józsi, a gyúrónk az egyik főszereplője. Utána jön a bemelegítés, a ráhangolódás” – árulta el Decsi András.
Azzal kapcsolatban, hogy a nap folyamán ugyanolyan nyugodt tudott-e maradni, ahogy a tanítványa a páston, a következőt mondta: „Nekem az a feladatom, hogy a háttérből biztosítsam számára a nyugalmat, biztos pont legyek, és ennek ma is próbáltam megfelelni. Ha asszó közben elbizonytalanodik, vagy olyan zsűri-ítélet van, amellyel nem ért egyet, én akkor megpróbálok támasz lenni mögötte. Kardvívásban a sebesség miatt taktikailag nagyon nehéz mérkőzés közben olyan tanácsokat adni, ami előreviszi, de nyilván az egyperces szünetben átbeszéljük a helyzetet.