Tiltakozunk ellen, és kikérjük a Barcelona álláspontját
– írta Mikitani Hirosi, a cég vezérigazgatója.
Az eseményeket követően a Barcelona szerdán közleményt adott ki honlapján, amelyben elnézést kér játékosai viselkedéséért a japán és az ázsiai emberektől, rajongóktól, partnerektől. A közleményben a klub leszögezi, hogy a két játékos tette egyáltalán nem tükrözi az FC Barcelona által képviselt értékeket, és
mindent megtesz annak érdekében, hogy a rasszizmus és a diszkrimináció minden szinten eltűnjön a csapatból.
Hozzáteszik: a játékosok ominózus megnyilvánulásai 2019-ben, az előző vezetőség regnálása alatt történt, a mostani pedig elkötelezett amellett, hogy ezen a téren is fejlődjenek, és hogy ilyen botrányok ne ismétlődhessenek meg. A közlemény azzal zárul, hogy a vezetés házon belül fogja elrendezni a dolgokat, tehát konkrét büntetésről nem esik szó.