Az Index hangsúlyozza, hogy a japán rendőrség közleménye szerint a feltételezett elkövető egy 30 éves üzbég diák, bizonyos Davronbek Rahmatullajev, aki az egyik alvállalkozó cégnek dolgozott, és az volt a feladata, hogy a főpróbáról tudósító újságírókat szendvicsekkel és üdítőkkel lássa el. A gyanú szerint Rahmatullajev – aki 2014-ben érkezett Japánba, konkrétan az Aicsi prefektúrába egyetemi tanulmányokat folytatni, kibukott a tanintézményből, ezért dolgozik most az Olimpiai Stadionban – pénteken ismerkedett meg a 20 éves lánnyal, akit a stadion egyik folyosóján erőszakolt meg, miközben zajlott a nyitóünnepség főpróbája.
Az üzbég férfi tagadja a vádakat, azt mondja, nem kellett erőszakoskodnia, a hölgy „benne volt” a dologban.
A nő viszont másképp emlékszik, azt állítja, Rahmatullajev bevonszolta őt az egyik sötét folyosóra,