Forrong Kuba, mi történik?

Biztonsági erők járőröznek Havannában július 14-én (REUTERS/Alexandre Meneghini)

Nehéz hetek járnak a Nagy-Antillákra: a karibi térség két legnépesebb állama,

az öböl túlfelét uraló nagyhatalom pedig feltűnően nem fogadja szívesen sem a kubai kommunista diktatúra elől menekülőket, sem a rabszolgaforradalomból kifejlődött, azóta azonban többször megbukott haiti szigetállam kárvallottjait.

Kubai kitörések

A Kubát megrázó tüntetéshullámot a szakértők az 1994-eshez hasonlítják – addigra a Szovjetunió, Kuba évtizedeken át hűséges sugar daddyje omlott össze, s az erre következő szűk esztendők bőven meghaladták a kubai társadalom tűrőképességét. Most a koronavírus-járvány egészségügyi hatásai és gazdasági utórengései, valamint az amerikai szankciók következtében bekövetkező élelmiszer- és gyógyszerhiány szolgálnak szikrául a kommunista diktatúrák megszokott elégedetlenségéhez – és természetesen nem szolgálja a kubaiak lelki békéjét az sem, hogy a kommunista forradalom hetedik évtizedében roskadásig vannak áruval a dolláros boltok, csak a dicsőséges kubai pesóért nem kapni lassan semmit sem.

Nyugaton San Antonio de los Bañosból, keleten Palma Sorianóból indultak a tüntetések, amelyek híre a Miguel Díaz-Canel kubai elnök által nemrég országszerte elérhetővé tett mobilinternet segítségével gyorsan elérte Havannát, így

A rendőrség is itt kezdte el igazán felvenni a fonalat – mind az egyenruhások, mind a civil ruhás rendőrök nekiálltak a tüntetők letartóztatásának, akik közül többen erre bevadultak, és kövekkel kezdték dobálni a rendőröket, illetve megrongáltak számos szolgálati gépjárművet.

A kormányzat igazán múlt hétfőn kapcsolt magas fokozatra: délután háromkor az ország összes tévéadását megszakította Miguel Díaz-Canel elnök beszéde, melyben a vezér bejelentette, hogy az országban zajló „destabilizáció” „forradalmi válaszra” fog találni, és egy felhívást is megfogalmazott: „Arra szólítjuk fel az ország minden forradalmárát, minden kommunistát, hogy menjen ki az utcára!” Emellett útnak indított egy sor szidalmat az Egyesült Államok felé, őket vádolva a válság okozta fájdalmakért, és megnyugtatta népét afelől, hogy „a holttestünkön kell keresztülmenniük ahhoz, hogy legyőzzék a forradalmat”.

Díaz-Canel emellett szétszórta az országban a titkosrendőrséget, elkezdett tömegoszlató eszközöket, gumilövedékeket alkalmazni, elvágta a kubaiak kommunikációs csatornáinak zömét, s így

Az amerikaiakat érő kubai vádak annyiban helytállóak, hogy a szankciók nagyban korlátozzák Kuba valutához való hozzáférését, ami az élelmiszer- és gyógyszerimporthoz, az erőművek karbantartásához feltétlenül szükséges lenne – így az áruhiány és a gyakori áramszünetek közvetlen összefüggésben állnak a Trump-kormány által Kubára kivetett, majd Bidenék által helybenhagyott több, mint 200 új szankcióval. A kereskedelemből tehát egyre kevésbé sikerült valutát szerezni, a covid pedig térdre kényszerítette a másik nagy valutaforrást, a turisztikai szektort – így olyan egészen hétköznapi termékek, mint a hús vagy a mosópor, hiánycikkekké váltak. Július 14-én aztán a kubai kormány a helyzetet enyhítendő eltörölte az élelmiszerekre és gyógyszerekre vonatkozó importvámot.

Joe Biden múlt hétfőn a kubai helyzet kapcsán úgy nyilatkozott, „támogatjuk a kubai népet, amely harsonaszóval kiált szabadság után, és fellélegzés után az elnyomatás és gazdasági kínok évtizedeiből, melyeket Kuba autoriter rezsimje hozott rájuk”.

Egy szó, a „kommunista”, azonban feltűnően hiányzott Biden hangzatos nyilatkozatából, ennek pedig köze lehet ahhoz, hogy a közvélemény formálásában rendkívül befolyásos

és elítélte az Egyesült Államokat.

A BLM hivatalos állásfoglalásában a következőket írta: „A Black Lives Matter elítéli az Egyesült Államok szövetségi kormányának kubaiakkal való embertelen bánásmódját, és arra sürgeti azt, hogy haladéktalanul szüntesse meg a gazdasági embargót. Ez a kegyetlen és embertelen politika, amelyet kifejezetten azzal a szándékkal vezettek be, hogy az országot destabilizálják, és aláássák a kubai emberek önálló kormányválasztáshoz fűződő jogát, Kuba jelenlegi válságának szíve közepe”. A szervezet felhívta a figyelmet arra is, hogy „Kuba népét az Egyesült Államok kormánya azért bünteti, mert az ország fenntartotta elkötelezettségét a szuverenitás és az önmeghatározás mellett. Az Egyesült Államok vezetői évtizedek óta próbálják ezt a Forradalmat elnyomni”.

Haiti hányattatások

Mindeközben a helyzet Haitiben is válságos, mert július 7-én eleddig tisztázatlan személyazonosságú tettesek hidegvérrel meggyilkolták otthonában Jovenel Moïse elnököt, akit tizenkét helyen lőttek szitává. Moïse teljes mértékben rendezetlen alkotmányos helyzetet hagyott maga után, melynek következtében jelenleg egyáltalán nem világos, ki gyakorolhat Haitiben bármiféle hatalmat. Önmagában az elnök hatalmának legitimitása is kérdéses volt, mert a haiti ellenzék szerint február 7-én, elődje lemondásának ötödik évfordulóján lejárt Moïse mandátuma, míg az elnök maga úgy látta, hogy az csak hivatalos beiktatásának ötödik évfordulóján, azaz egy évvel később jár le.

Az elhunyt elnök pótlásáról az alkotmánynak kellene rendelkeznie, azonban

Előbbi az ország legmagasabb rangú bíráját bízná meg az ideiglenes elnöki feladatok ellátásával – ő azonban múlt hónapban koronavírusban meghalt. A 2012-es szöveg azt írja elő, hogy az elnöki feladatokat annak akadályoztatása esetén minisztertanács gyakorolja a miniszterelnök vezetésével – itt az a probléma merül fel, hogy Moïse július elején leváltotta miniszterelnökét, Claude Josephet, és csak halála előtt két nappal nevezte ki utódját, Ariel Henryt, akit azonban a szenátus eleddig nem tudott megválasztani, mert a 30 szenátorból 20-nak lejárt a mandátuma, 10 szenátorral pedig nem lehet határozatképes ülést rendezni. A 2012-es alkotmány még azt a menekülőutat is felkínálja, hogy az elnök regnálásának negyedik évében – és az ország egyik fele a 2021-es évet Moïse negyedik évének tekinti – a parlament alsóháza választhat ideiglenes elnököt, azonban alsóház most egyáltalán nincs, a képviselők mandátuma ugyanis már tavaly lejárt, Moïse azóta rendeletekkel kormányzott.

Bernard Gousse, Haiti volt igazságügy-minisztere úgy foglalja össze a helyzetet, hogy „az alkotmányban erre egyáltalán nincs válaszunk”, és „alkotmányos sivatagban vagyunk”. Mindeközben az Egyesült Államok Claude Josephet tekinti hivatalban lévő miniszterelnöknek, ezáltal tárgyalópartnerének –

Az elnök meggyilkolásával a haiti rendőrség most egy amerikai és kolumbiai állampolgárokból álló, a tajvani nagykövetség területén megbúvó bérgyilkoscsapatot vádol, melynek állítólagos vezetője egy floridai férfi, Christian Emmanuel Sanon.

Bőven van most oka a tömegeknek rohamléptekkel elhagyniuk a legnagyobb Antillákat – de Alejandro Mayorkasnak, Joe Biden kubai születésű belbiztonsági miniszterének, aki egyébként a déli határon beözönlő, jellemzően a demokratákra szavazó migránsok állampolgárrá emeléséért küzd, e menekültek befogadásához nem igazán fűlik a foga. „Soha nincs jó időpont megpróbálkozni a tengeri migrációval. Azoknak mondom, akik ezzel az életüket kockáztatják: a kockázatot nem éri meg vállalni. Hadd fogalmazzak világosan: ha a tengerre szállsz, nem jöhetsz be az Egyesült Államokba” – nyilatkozta Mayorkas, akinek időközben számos jogvédő szervezet felhívta a figyelmét arra, hogy tavaly november 23-án, nem sokkal Joe Biden választási győzelme és leendő belbiztonsági miniszterré való kinevezése után a Twitteren ezt írta: „Amikor nagyon fiatal voltam, az Egyesült Államok a családomnak és nekem menedéket biztosított. Most a Belbiztonsági Minisztérium miniszteri feladatainak ellátására kaptam kinevezést, és arra, hogy felügyeljem minden amerikai védelmét, ahogy azokét is, akik a maguk és szeretteik számára egy jobb életet keresve az üldöztetés elől menekülnek.”

Kérdés persze, hogy a hirtelen hangulatváltozáshoz mennyi köze lehet annak, hogy az Egyesült Államokban

– az viszont tény, hogy a kevés sikerrel kecsegtető tengeri útvonalon jelentősen kevesebb kubai próbálkozik, mint a Mayorkaséknak valamiért szimpatikusabb déli határon. A kubai rezsim azonban eközben inkább csak a markába röhög – a kivándorlás a szigetország számára egyfajta biztonsági szelep, amin keresztül „megszabadul” népessége azon részétől, amelyet a rendszer képtelen eltartani. Az amerikaiakban még élénken él az, hogy a kubai kormány 1994-ben szervezett kivándorlási akciót indított az Egyesült Államokba, ekkor több, mint 35 ezer kubai landolt az USA-ban. A helyzet most úgy áll, hogy a közeljövőben a befogadással kampányoló demokrata adminisztráció alatt is inkább Guantanamóban landolhatnak majd.