Korrupciós vádakkal vetették börtönbe Lukasenka kihívóját

2021. július 06. 13:39

Korrupció vádjával jogerősen tizennégy év börtönbüntetésre és mintegy 57 ezer dollár (hozzávetőleg 19 millió forint) pénzbírságra ítélte a fehérorosz legfelsőbb bíróság kedden Viktar Babarika volt fehérorosz ellenzéki elnökjelöltet.

2021. július 06. 13:39
null

Babarika a tárgyalás során ártatlanságát hangsúlyozta, ügyvédei pedig szintén azt hangoztatták, hogy a Belgrazprombank volt vezetőjét koholt vádakkal állították bíróság elé. Babarikát tavaly júniusban vették őrizetbe, ő volt az ellenzék legesélyesebb jelöltje az augusztusi elnökválasztásra. A fehérorosz hatóságok akkor 60 millió dollárt meghaladó értékben elkövetett csalással és pénzmosással vádolták meg, megakadályozva részvételét a választáson.

 

 

Kampányfőnöke, Marija Kalesznyikava ezután Szvjatlana Cihanouszkajának, egy másik bebörtönzött ellenzéki feleségének a csapatához csatlakozott. Cihanouszkajának sikerült indulnia a választáson, és Fehéroroszország történelmében soha nem látott tömegeket mozgósított.

 

 

Az elnökválasztást végül az országot több mint két évtizede irányító Aljakszandr Lukasenka nyert meg, a hivatalos, ám az ellenzék által vitatott adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. Az ellenzék azt állítja, meghamisították az eredményeket, és Cihanouszkaját tekinti győztesnek. A választásokat követően tömegtüntetések kezdődtek, amelyeket a biztonsági erők brutálisan levertek, és több prominens ellenzékit bebörtönöztek.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szeredai
2021. július 06. 16:23
Fentre betettek egy fotót valahonnan. Miért nem az érintettről, Babarikáról?
yanoo
2021. július 06. 14:37
Azért jó ellenzékinek lenni, mert bármilyen bűncselekmény elkövetése után lehet mutogatni, itten kérem diktatúra van. Belaruszban ezek szerint nem olyan jó ellenzéki bűnözőnek lenni, mint nálunk.
popzene
2021. július 06. 14:32
Csak egy átlagos nap egy illiberális demokráciában.
darázs
2021. július 06. 14:11
jó lesz ha vigyáznak mert Soros jóváhagyása nélkül nem tudják eldönteni ki a korrupt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!