Konzervatív fordulatot hozhat Ebrahim Raiszi a sokat látott perzsa államban. Utánajártunk, hogy milyen mozgástere lehet az új államfőnek, és merre megy tovább az ősi ország útja.
Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.
Visszatér Irán a régi, vonalas politikához, de az atomalku megmaradhat – így foglalhatnánk össze a perzsa országban június közepén tartott elnökválasztás legfontosabb üzeneteit. Győzött a vallásos, szegény vidék konzervatív jelöltje, Ebrahim Raiszi főbíró, az iráni igazságszolgáltatás feje, akit talán az önálló életet élő Forradalmi Gárda és a befolyásos síita vallási vezetők sem fognak elgáncsolni – legalábbis egyelőre.
Annak ellenére, hogy Iránt általában nem a mintademokráciák között szokás számontartani, a síita ország lakosságának – igaz, korlátozottan – van beleszólása a politikai struktúra alakulásába. Az ország feletti politikai és vallási hatalom legnagyobb részét természetesen a legfőbb vezető, Ali Hámenei ajatollah gyakorolja, aki 1989 óta áll Irán élén. Hámenei mellett a lakosság által közvetlenül választott köztársasági elnök legfeljebb afféle ügyvezetői szerepkört tölthet be, azt is legfeljebb két négyéves cikluson keresztül (egy harmadik ciklusra minden elnök pályázhat minimum egy ciklus kihagyása után). Az utóbbi nyolc évben a mérsékelt Haszan Róháni volt a köztársasági elnök, akinek a hivatali ideje alatt Teherán kapcsolata a nyugati hatalmakkal – még ha csak átmenetileg is – részben javulni látszott.
A győztes Ebrahim Raiszi nem ezt a vonalat képviseli. A jelenlegi legfőbb vezetővel, akit rahbarként is szokás emlegetni, közeli kapcsolatot ápoló Raiszi az elnökválasztás első fordulójában megszerezte a szavazatok abszolút többségét, ami nem jelent akkora meglepetést, hiszen az elnökjelöltek előzetes válogatását végző Őrök Tanácsa, amelynek több tagja is közel áll a győzteshez, gondoskodott arról, hogy a „veszélyesebb” jelöltek mind kiessenek a versenyből (erről bővebben lásd keretes írásunkat!).
A teheráni mészáros az elnöki székben
Ebrahim Raiszit sokan csak teheráni mészárosként emlegetik, ami nem a legjobb nemzetközi ajánlólevél annak, aki egy olyan konfliktusos helyzetű ország elnöke szeretne lenni, mint Irán. Raiszi 1960-ban született az ország északkeleti csücskében fekvő Meshed városában. Tizenéves korában Kom városába, a síiták egyik fontos vallási központjába ment tanulni, ami után sokáig ajatollahi címet is vindikált magának, amit a média is egyre gyakrabban ítél oda neki. Politikai karrierje szempontjából talán még fontosabb, hogy tanulmányaival párhuzamosan a hetvenes években egyre jobban belevonódott az iszlám forradalom előkészítését célzó szervezkedésekbe. A forradalom célja az volt, hogy elűzze a hatalomból Mohammad Reza Pahlavi sahot, aki Amerika- és Izrael-párti külpolitikai elköteleződésével, valamint elhibázott és pazarló gazdaságpolitikai döntéseivel az ország jelentős részét magára haragította. A nagyon konzervatív Ruholláh Muszavi Homeini ajatollah vezette forradalom 1979-es győzelme óta a rendkívül fiatal Raiszit az új rendszer alapemberei között tartják számon.
A forradalmat követően Raiszi fontos vidéki városokban dolgozott ügyészként. A fővárosba 1985-ben került, amikor Teherán helyettes ügyészévé nevezték ki. Raiszi tagja volt annak a különleges csoportnak is, amelyik az 1988-as nagy kivégzéshullámot felügyelte. A Homeini ajatollah parancsára indított büntetőakcióban több ezer politikai foglyot ítéltek halálra és végeztek ki. A kivégzések az akkori iráni vezetésen belül is komoly vitákat szültek, Raiszi pedig a rahbar oldalára állt, és végrehajtotta a feladatait. Ez kifizetődő lépésnek bizonyult, ugyanis Homeini mindenkivel leszámolt, aki a belsőbb körökben ellenezte a kivégzéseket – még kijelölt utódjával, a 2009-ben bekövetkező elhunytáig házi őrizetben tartott Montazeri ajatollahhal is, így a legfőbb vezető 1989-es halála után Hámenei került hatalomra – amit ma is birtokol.
„Hámenei és Raiszi jó kapcsolatát több összefonódás is megalapozza” – hangsúlyozza lapunknak Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. A legfőbb vezető korábban valószínűleg tanította Raiszit a komi medreszében, ráadásul mindketten szajjedek, azaz Mohamed próféta leszármazottai, ami rendkívül fontos kapcsolódási pontot jelent az iráni vallási életben és politikában. Ráadásul mindketten Meshedben születtek: a teheráni, aránylag liberális világtól távoli város a konzervatívok fellegvára; itt viszonylag magas volt a részvételi arány is, míg a fővárosban csak a választópolgárok huszonöt százaléka szavazott. Meshed emellett a hitélet szempontjából is kulcsfontosságú, ugyanis ebben a városban áll a tizenkettes síiták legfontosabb zarándokhelye, a Reza imám szentély. Ebrahim Raiszinak szerencséjére van némi hátszele a városban, elvégre apósa, Ahmad Alamolhoda a város legfontosabb imámja, s nem mellesleg hatalmas politikai befolyással is bír.
Sárközy Miklós szerint ez a rokoni kapcsolat lehet Raiszi sikerének egyik kulcsa köztársasági elnökként. A nemrég megválasztott vezető már negyven éve politizál, így a „formális” iráni államban jól kiismeri magát. Ez jó kezdet, de a teljes sikerhez még nem elég. Ahhoz, hogy valaki életben maradhasson az iráni politikában, kiváló kapcsolatok szükségesek a síita iszlám egyházzal is. Ehhez jó belépő, hogy Raiszi a fiatalkora egy jelentős részét medreszékben töltötte, de sokat fog számítani az is, hogy az apósa péntekenként szertartást vezet a világ legnagyobb mecsetében. Ott van ráadásul a Forradalmi Gárda is, amely az Irán-szakértő szerint valódi állam az államban – önálló külpolitikát folytat, önálló akciói vannak, és ezek bizony gyakran keresztülhúzzák a teheráni kormány számításait. Egyelőre úgy tűnik, Raiszi az ő bizalmukat is élvezi.
A szegények bosszúja
A Haszan Róháni-féle, kevésbé vonalas kormány távozását talán a vidéki Irán várja a legjobban. A szegényebb, vallásos vidéki népesség körében általános az elégedetlenség Róhánival és kormányával szemben, amit az előző évek kedvezőtlen gazdasági fejleményei és az egyre elszaporodó korrupció is indokol. Róháni arra számított, hogy az atomalku megkötése után Irán nemzetközi befektetések és a befagyasztott bankszámláihoz való hozzáférés által pénzhez juthat majd, amivel gazdasági reformokba lehet majd kezdeni. Ez a számítás viszont nem jött be, Irán egyre rosszabb bőrben van, elszabadult az infláció is.
A gazdaság mélyrepülése bármelyik országban elégedetlenséget szülne a kormánnyal szemben, de Iránban talán még nagyobb gond, ha borul a ravatal. A síita ország ugyanis bizonyos szempontból még mindig a 3,60-as kenyér világa, hiszen az alapvető élelmiszerek, fogyasztói cikkek vagy éppen az üzemanyag árát kőkemény állami szubvenciókkal tartják alacsonyan – magyarázza Sárközy Miklós. Csakhogy az atomalku kútba esése és gazdasági következményei lényegében ellehetetlenítették a központi ármeghatározást, így Róhániéknak bizonyos termékek esetében liberalizálniuk kellett az árakat, amit az iráni társadalom egy jó része nem fogadott kitörő örömmel.
Raiszi olcsó bérlakásokat, négymillió új munkahelyet és megfizethető élelmiszerárakat ígért az irániaknak. Ezek megvalósításához elengedhetetlen fontosságú lesz a nemzetgazdaság minél nagyobb fokú önellátásra való átállítása is, ami régi cél Iránban. Sárközy Miklós szerint Raiszi tervei és ígéretei sokban hasonlítanak Homeini ajatollah eredeti elképzeléseire és Mahmud Ahmadinezsád egykori köztársasági elnök intézkedéseire, ezért nem kizárt, hogy a gazdasági tárca környékén olyan szakemberek tűnnek majd fel, akik már részt vettek korábbi konzervatív kormányok munkájában. Más kérdés, hogy az ország gazdasági problémáit a tökéletes önellátás sem oldhatja meg: Iránnak el kell érnie a vele szemben hosszú ideje alkalmazott szankciók lebontását, ehhez pedig az atomalkun keresztül vezethet a legrövidebb út.
Mi lesz az atommal?
Ebrahim Raiszi is jól tudja, hogy az atomalkura nagy szüksége van Iránnak. Bár az atomprogram fontos szerepet játszik az ország életében, Irán súlyos árat fizet érte (erről bővebben lásd keretes írásunkat!). Elképzelhető, hogy a tárgyalások még Raiszi beiktatása előtt véget érnek majd. Ha nem, akkor sem valószínű, hogy az új elnök túlságosan ellenezné az atomalku megmentését, habár bejelentette, hogy nem tudná támogatni a megállapodást, ha szó esne benne az iráni ballisztikus rakétákról vagy az országon kívül tevékenykedő milíciák pénzeléséről.
Jó eséllyel nem Raiszi lesz az, aki majd forradalmasítja az iráni külpolitikát. Nem csoda, hiszen az 1988-as teheráni események óta meglehetősen rossz a frissen megválasztott elnök külföldi sajtója. Raiszi pályafutása során eddig nem is foglalkozott sokat külpolitikai kérdésekkel – emeli ki Sárközy Miklós. Az utóbbi években Irán főbírója volt, nem sokat járt külföldön sem, ezért valószínű, hogy külügyekben tapasztalt csapatra támaszkodik majd. Vélhetőleg az ország fő külpolitikai csapásiránya sem változik meg lényegesen, igaz, a nagy régiós ellenlábassal, Szaúd-Arábiával szemben éppen az enyhülés jelei mutatkoznak. Izraellel és az Egyesült Államokkal persze nem várható jelentős változás iráni szempontból Raiszi alatt sem: az új elnök egyik első sajtótájékoztatóján egyértelművé tette, hogy atomalku ide vagy oda, ő nem kíván találkozni Joe Bidennel.
Elnöki kaszting
Bár az irániak közvetlenül szavazhatnak a nekik legszimpatikusabb elnökjelöltre, a tisztségért zajló verseny nem teljesen nyílt, és rendszerint a feltételek sem egyenlők minden induló számára. Az elnökjelölteknek vallási és közigazgatási ismeretekkel is bírniuk kell, és az Őrök Tanácsa nevű testület a felelős azért, hogy csak a „megfelelő” jelöltek mérethessék meg magukat. Az Őrök Tanácsában tizenketten ülnek – részben a legfőbb vezető, részben a parlament határozza meg az összeállítását –, kívülállók által pedig szinte átláthatatlan a működése. Az idei választáson több mint hatszázan szerettek volna indulni, de az Őrök Tanácsa szigorúan válogatott közöttük. A végső mezőnybe bejutott például a nemzeti bank egykori kormányzója és a nemzetbiztonsági tanács volt titkára is, de a komolyabb reformereket a testület már jó előre kiszórta. A végül elfogadott jelöltek közül sem mindenki vállalta a megméretést. Többen visszaléptek, és Raiszi támogatására buzdították híveiket.
Új alku az atomalkuról?
Nagyon más szelek fújtak, amikor az ötvenes években – amerikai segítséggel – megkezdődtek az atomenergiával kapcsolatos első kutatások Iránban. Az iszlám forradalom aztán elsöpörte az iráni atomprogram iránti amerikai és európai rokonszenvet. Az USA, az ENSZ és az Európai Unió szankciók egész sorával igyekezett korábban rávenni Iránt arra, hogy korlátozza atomprogramját és az egyre intenzívebb urándúsítást, mert attól fél, hogy az nem teljesen békés célú. Az egyre tarthatatlanabb gazdasági helyzet lényegében rákényszerítette az első Róháni-kabinetet arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a nyugatiakkal – és köztük az Irán által hőn utált amerikaiakkal –, ami először 2013-ban valósult meg. A köznyelvben iráni atomalkunak nevezett megállapodást 2015 júliusában fogadták el a felek, ami után az Iránnal szembeni szankciók egy részét feloldották. Donald Trump elnöksége alatt, 2018-ban az USA kilépett a megállapodásból, amire válaszul Irán is megszegte az abban foglaltakat. A jelenleg is zajló tárgyalások tétje, hogy lesz-e újra atomalku.
***
Mi folyik Iránban? – Kohán Mátyás írása a mandiner.hu-n
Nyitóképen: Raiszi támogatói ünnepelnek Teherán utcáin 2021. június 19-én. Fotó: REUTERS / Majid Asgaripour
Nem csak jobbról kapja a kemény kritikát a TISZA Párt elnöke, a baloldal is elhatárolódik Magyartól, aki saját szimpatizánsait is megveti.
Megpróbálták volna megölni, most megnézhetik magukat. Irán az új elnök célkeresztjébe kerülhet.
A külügyminiszter arra kéri a magyarokat, hogy ne utazzanak Irán térségébe.
Izrael korlátozott, mégis hatásos csapást mért Iránra, betartva az amerikai „játékszabályokat” – de vajon Irán válaszra készül? A háttérben Szaúd-Arábia és a régió feszülten figyel, míg Washington választások előtt elkerülné az eszkalációt.
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
A Die Welt szerzője szerint Izraelről kellene példát vennie a Nyugatnak, és le kellene számolnia a deeszkalációs politikájával.
Egy nagy német betli krónikája: így bukott meg a baloldali–liberális kormány. Kohán Mátyás írása.
