Dél-Afrikában a hadsereget is bevetették a zavargások elfojtására

2021. július 13. 16:37

Beszámolók szerint több tucatnyi halálos áldozat, fosztogatás, lángoló bevásárlóközpontok maradtak kedden a fegyveres hatóságok és a lázongó állampolgárok összecsapásai nyomán – írta meg a Reuters.

2021. július 13. 16:37

A hadsereget is bevetették Dél-Afrika két tartományában, hogy elfojtsák a volt elnök bebörtönzése nyomán kialakult, halálos áldozatokat is követelő zavargásokat – derül ki az ország fegyveres erőinek hétfői közleményéből.

A tájékoztatásban nem tértek ki a csapatok számára, sem arra, mennyi ideig maradnának a helyszínen.    

KwaZulu-Natalban és az ország legnagyobb városát Johannesburgot is magában foglaló Gautengben vasárnap törtek ki zavargások, nem sokkal azt követően, hogy az előbbi tartományban megkezdte tizenöt hónapos börtönbüntetésének letöltését Jacob Zuma volt dél-afrikai elnök.

Jacob Zumát korrupció miatt zárták börtönbe

Zumára azért szabták ki a büntetést, mert bírósági idézés ellenére sem volt hajlandó megjelenni a korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság meghallgatásán.    

Az erőszakos tiltakozó akciókban a rendőrség hétfői bejelentése szerint már hat ember vesztette életét, 219-et pedig letartóztattak.

A hatóságok figyelmeztettek arra, hogy eljárást indítanak azok ellen is, akik a közösségi médián keresztül buzdítanak a zavargásokra. Cyril Ramaphosa hivatalban lévő elnök nyugalomra intette a tüntetőket, egyben pedig leszögezte, hogy követeléseik nem igazolják az erőszakot és a vandalizmust.    

 

 

Zuma 2018 februárjában pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) nyomására lemondott, hogy megelőzze leváltását. A korrupciós botrányokba keveredett politikus tagadja az ellene felhozott vádakat, de nem hajlandó együttműködni az elnökségének utolsó hetében felállított vizsgálóbizottsággal.

Tíz ember holttestét találták meg hétfő este a Soweto bevásárlóközpontjában történt rajtaütés után

– mondta David Makhura miniszterelnök.

Rablók százai csaptak le raktárakra és szupermarketekre Durbanban, az afrikai kontinens egyik legforgalmasabb kereskedelmi kikötőjénél, ami az ország egyik legfontosabb import-export központja egyúttal. Egy kiskereskedelmi cég durbani raktárán kívül a Reuters filmet is forgatott, amelyen elektronikus árukat és ruhákat tömnek autókba. Az eNCA helyi csatorna légi felvételei pedig azt mutatták, hogy több raktárból fekete füst szállt fel, miközben törmelék szóródik szét. 

(MTI, Reuters)

Fotó: AFP

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kompenzátor
2021. július 14. 10:03
A 70-es átlag IQ-jú négerek nem képesek üzemeltetni a civilizációt amit készen kaptak a gonoszelnyomórasszista fehérektől. A sárkunyhóban élés való az ő szellemi szintjükre, meg teveszaron sütni a kecskehúst. És mindegy ki mit mond, hogy ez mennyire rasszista vélemény, maga a valóság "rasszista", nem én. A biológia nem törődik a propagandával.
Prominet
2021. július 14. 09:44
Szeretném ha Jurova asszony a helyszínen vizsgálódna. Meg a többi agyhalott. Amelyik élve visszajön, nyer még egy lakókocsis körutat ugyanoda.
iIonah
2021. július 14. 08:39
A niggerek kivételesen nem a fehéreket gyilkolásszák.
csigamika
2021. július 14. 08:34
ha belegondolunk, hogy ott volt a világ első sikeres szívátültetése, hát elégnagy a lecsúszás, persze nem az "ő" felfogásuk szerint
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!