Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Már több mint hetven, az olimpiával összefüggésbe hozható koronavírusos eset van Japánban. Muto Tosiro nem tartja kizártnak, hogy törlik az olimpiát, ha megnövekedik az esetszám.

Muto Tosiro elmondta, hogy figyelni fogja a fertőzések számát, és szükség esetén „megbeszéléseket” tart az illetékesekkeé
Érdekesség, hogy a BBC szerint a főszervező éppen aznap jelentette ezt ki, amikor a NOB elnöke, Thomas Bach bejelentette, hogy a törlés sosem volt lehetőség.
Mint ahogy azt mi is megírtuk, már több mint hetven, az olimpiával összefüggésbe hozható koronavírusos eset van Japánban, hiába nem volt még meg a hivatalos megnyitó.