A Pegasus betiltását követeli az Európai Újságíró Szövetség

2021. július 23. 22:38

Az Európai Újságíró Szövetség (AEJ) pénteken az izraeli NSO kiberbiztonsági cég Pegasus nevű kémprogramjának uniós behozatali tilalmát követelte Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének címzett nyílt levelében.

2021. július 23. 22:38
null

Az AEJ mindemellett hivatalos vizsgálatot szorgalmazott annak feltárására, hogy a kémprogramot, illetve más elektronikus megfigyelési formákat milyen mértékben alkalmaztak az uniós tagországokban.    

Az újságírói szövetség követelte az olyan eljárások tilalmát, amelyek célja – mint fogalmazott – a másként gondolkodók megfélemlítése.    

Saia Tsouasidou, az AEJ elnöke kijelentette, hogy az újságírók ellen elkövetett gyilkosságok, így a Peter R. de Vries ismert holland bűnügyi riporter ügyének feltárása mellett az Európai Uniónak a Pegasus-botrányt hasonlóan komolyan kell vennie, különös tekintettel az újságírók és szabad sajtó védelmére, ami elengedhetetlen a demokrácia működése érdekében.    

Egy 17 médiaszervezet által vasárnap nyilvánosságra hozott, a párizsi székhelyű Forbidden Stories nevű újságírócsoport által összehangolt nyomozás szerint különböző országok kormányai az NSO Group nevű izraeli kibercég programjával újságírók, aktivisták és kormánytisztviselők telefonjait próbálták meg feltörni, vagy törték fel sikeresen megfigyelés céljából. Az NSO vasárnap közleményt adott ki, amelyben elutasította a jelentést, azt állítva, hogy az „tele van téves feltételezésekkel és alá nem támasztott elméletekkel”. Az izraeli cég egyúttal közölte: a terméket csakis azzal a szándékkal hozták létre, hogy segítsék a hírszerzés és a bűnüldöző szervek munkáját a terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelemben.

Az izraeli cég egyúttal közölte: a terméket csakis azzal a szándékkal hozták létre, hogy segítsék a hírszerzés és a bűnüldöző szervek munkáját a terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelemben.

(MTI)

Fotó: Ludovic MARIN / POOL / AFP 

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2021. július 24. 16:19
A tiltást is tiltassák be.... Barmok.
zolizolizoltan
2021. július 24. 13:47
A Pegasussal a diktatúrák idegen országok diplomatáit is megfigyelték. Remélem Orbánék nem követték el ezt az orbitális hülyeséget.
zolizolizoltan
2021. július 24. 13:02
Marokkóiak figyelhették meg Pegasus-sal a francia diplomatákat. Arra gondolni sem merek, hogy Magyarországról külföldi diplomatákat figyelhettek meg Pegasus-sal.
zolizolizoltan
2021. július 24. 12:51
Az NSO látja, kiket figyeltek meg a diktatúrák. Szinte bizonyos vagyok benne, hogy azt is tudták, hogy nemcsak terroristákat figyeltettek meg a diktátorok. Szerintem ezért bűnhődni fog az NSO otthon, Izraelben is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!