A csomag számos Kínához kötődő intézkedést fogalmaz meg. Egyebek között megtiltja a kínai kormány támogatta vállalatok által gyártott drónok vásárlását, valamint azt, hogy amerikai kormányzati eszközökre letöltsék a TikTok közösségimédia-alkalmazást. A jogszabálycsomagban lehetővé teszik, hogy a tajvani diplomaták és katonák a tajvani zászlót használják és saját egyenruhájukat viseljék, amikor hivatalos ügyben az Egyesült Államokban tartózkodnak. Ezenkívül széleskörű és kötelező szankciókat írnak elő a kínai kibertámadások, valamint az amerikai szellemi tulajdon ellopása esetére, illetve felülvizsgálják azoknak a termékeknek az exportját, amelyeket emberi jogi bűncselekmények elkövetéséhez használhatnak.
„Nem akarjuk, hogy Amerika közepes jelentőségű országgá váljon”
Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője szerint súlyos következményekkel járna, ha nem vennék fel a lépés Kínával a kutatás terén. „Ha nem teszünk semmit, a domináns szuperhatalom pozíciójában töltött napjaink meg vannak számlálva” – mondta. „Nem akarjuk, hogy azok a napok a mi kormányzásunk alatt érjenek véget. Nem akarjuk, hogy Amerika közepes jelentőségű országgá váljon ebben az évszázadban” – tette hozzá.
Joe Biden is dicsérte a javaslatcsomagot.
„Versenyben vagyunk azért, hogy megnyerjük a 21. századot, és a startpisztoly eldördült. Nem kockáztathatjuk meg a lemaradást” – hangoztatta.