A kormányfő szerint bekérették a külügyminisztériumba az amerikai nagykövetet dán-amerikai kémkedési botrány kapcsán. „Örülök, hogy az amerikaiak egyértelművé tették, hogy 2014-ben változtattak a szövetségesek megfigyelésével kapcsolatos gyakorlatukon, és készek együttműködni velünk és másokkal a történtek jobb megértésében” – mondta Solberg az NTB norvég hírügynökségnek nyilatkozva.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ügyet megvitatta dán hivatali partnerével, Mette Frederiksennel is a nap folyamán.
„Emlékeztettem arra, hogy a közeli barátok és szövetségesek elleni kémkedést elfogadhatatlannak és feleslegesnek tartjuk” – hangsúlyozta Solberg. Frank Bakke-Jensen norvég védelmi tárcavezető a Twitter-oldalán közölte, hogy hasonló szellemben nyilatkozott az oslói amerikai nagykövetségen tartott megbeszélésen.