Nem kért a transzgender jogokból Németország és Spanyolország

2021. június 11. 11:22

A kiskorúak nemátalakító hormonkezelésének engedélyezését és a transznemű sportolók szabad csapatválasztását is majdnem törvénybe foglalták.

2021. június 11. 11:22
null

A transzneműek jogai ismét több európai országban napirendben vannak, hiszen több jogvédő szervezet is azért kampányolt az elmúlt hónapokban, hogy minden ember maga tudja eldönteni, milyen nem szerepeljen a hivatalos okmányaiban. A brit Economist egyik cikke arról számolt be, hogy

Németországban – a Zöldek előterjesztése nyomán – a nemátalakító műtétet 14 éves kortól engedélyezni akarták, a beavatkozást pedig szülői jóváhagyás nélkül is elvégeztethették volna a fiatalok.

A tervezet ezen kívül egy olyan passzust is tartalmazott, mely 2500 euróra büntette volna azokat, akik születési nemüknek, nem pedig választott nemüknek megfelelően hivatkoznak a transzszexuálisokra. A kezdeményezést azonban a német parlament pártjai lesöpörték az asztalról, a tervezetről pedig csak néhány újság számolt be. 

Érdekes fejlemény azonban, hogy a németországi LMBT-mozgalmat erősen megosztotta a kezdeményezés. Míg a transzneműek jogaiért kampányoló aktivisták és NGO-t elítélték a tervezet leszavazását, addig egyes feminista és melegjogokért küzdő szervezetek örömmel fogadták a hírt. Az LMB Szövetség Németország nevű szervezet egyik munkatársa szerint a kezdeményezés egy liberális mázba csomagolt autoriter ötlet volt. Melli Beinhorn arra hívta fel a figyelmet, hogy

a Zöldek törvénytervezete veszélyt jelentett volna a nőkre és a melegekre is, sok meleg fiatalt ugyanis nemátalakításba, vagyis transzszexuális létbe kényszerített volna.

De nemcsak Németországban, hanem Spanyolországban is komoly vita alakult ki a múlt hónapban. A szélsőbaloldali Podemos törvénytervezete minden állampolgár számára – nemtől és kortól függetlenül – engedélyezte volna, hogy saját maguk döntsék el, milyen nem kerüljön a személyi igazolványukba. Továbbá a nemátalakító hormonkezelést a kiskorúak számára is engedélyezni kívánták. Sőt, azon sportolók számára, akik nem biológiai nemükkel azonosítják magukat, engedélyezték volna azt is, hogy eldöntsék, melyik csapatban kívánnak versenyezni.

Így például egy transznemű férfi spanyol színekben, akár a női válogatott tagjaként is versenyezhetett volna.

Úgy tűnik azonban, hogy a tudomány és a jogvédő aktivisták szembenállása egyre kézzel foghatóbbá válik. Svédországban egy stockholmi kórház bejelentette, hogy nem hajt végre több hormonkezelést 18 év alatti fiatalokon. Ez a protokoll ellentétes a transzneműek egészségével foglalkozó világszövetség, a WPATH ajánlásával, mely szerint „az egészségügyi ellátásban a gyermekek választott nemének kell mérvadónak lennie”. 

Egy finn pszichiáter, Riittakerttu Kaltiala-Heino ugyanakkor ennek a szöges ellentétét állítja, hiszen egy 2015-os tanulmányában arról írt, hogy

a nemátalakításon áteső kiskorúak 75 százaléka nemcsak nemi identitászavarban szenved, hanem külön pszichiátriai kezelésre is szorul más, nem nemhez köthető pszichés problémák miatt.

Egy tavaly megjelent kutatás pedig a mentális gondokkal küzdők arányát már 85 százalékra mérte. Ezért Finnországban az egészségügyi protokollt is megváltoztatták, a nemi identitászavart előbb terepiával próbálják kezelni, vagyis nem lehet egyből hormonkezelést és nemátalakító műtét kérni. 

A törvénytervezetek lesöprése Németországban és Spanyolországban a belpolitikai erőviszonyoknak tudható be, nem pedig az állampolgári ellenállásnak. A német Zöldek előretörése a szeptemberben esetédes választásokon egyet jelentene a transzszexuális jogok kiterjesztését szorgalmazó törvénytervezetek megsokszorozódásával, de Spanyolországban is több, a szélsőbaloldalhoz köthető tervezet lóg a levegőben. Így a vita a transzneműek jogaival kapcsolatban nincs lefutva, sőt, most kezdődik igazán.  

Szemlézte: Gergi-Horgos Mátyás

Fotó: Estelle Ruiz / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nikonos
2021. október 04. 17:15
Nácik haza, nácik haza, nácik haza! Hetes cikkelyt azonnal!
martinszathmari
2021. augusztus 05. 20:59
Büdös kommunista tetvek.
Kvasztics Fedor
2021. június 21. 17:59
Egy gyereknek, ha olyan környezetbe kerül, könnyen bebeszélik, hogy ő más nemű, mint ami valójában. Csak egy dörzsölt szemétláda kell, aki például jól megfogalmazott kérdéseket tesz fel, amelyeknek egy gyerek nem fogja fel a mögöttes értelmét, és a saját válaszai bizonytalanítják el. Ha a gyereknek van biztos családi háttere és egy apja, aki ronggyá veri a próbálkozót, akkor a gyerek megúszta. Ha nincs biztos, bizalmas, mindent megbeszélő családi háttere, akkor egy életre kicsinálhatják
ujujuj
2021. június 18. 14:58
Nincsenek határok, csak választás előtt 3 hónappal nem merték lenyomni a nép torkán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!