Navalnij lánya vette át apja nemzetközi díját, melyet fehérorosz raboknak ajánlott fel

2021. június 08. 17:55

Az orosz hatóságok nem tudják elhallgattatni az olyan bíráló hangokat, mint Alekszej Navalnij – közölte kedden Daria Navalnaja, a bebörtönzött ellenzéki politikus lánya, aki egyben aggodalmát fejezte ki a demokrácia gyors hanyatlása miatt hazájában.

2021. június 08. 17:55
null

Az Egyesült Államokban élő Daria Navalnaja a genfi székhelyű, UN Watch nevű jogvédő szervezet virtuális emberi jogi konferenciája keretében szólalt fel, ahol apja nevében átvette a szervezet „erkölcsi tartásért” odaítélt kitüntetését.    

„Az évek során (Navalnij) megmutatta a hatalmon lévőknek, akik szégyentelenül visszaélnek hatalmukkal, hogy ez így nem működhet, hogy mi vagyunk a többség” – hangsúlyozta a 20 éves nő. „Mi, az állampolgárok döntünk arról, hogy ki és meddig kormányozza az országot” – mondta angol nyelvű beszédében.    

Daria Navalnaja kiemelte, hogy orosz állampolgárként aggasztja a demokrácia gyors hanyatlása hazájában.    

Elmondta, hogy apja levelet írt neki a börtönből, és arra kérte, hogy a díjat az oroszországi és a fehéroroszországi politikai fogvatartottaknak ajánlják. „A legtöbbjük sokkal rosszabb helyzetben van nálam, mert nem annyira ismertek mint én. De tudniuk kell, hogy nem felejtették el őket, és nincsenek egyedül” – idézett apja üzenetéből Daria Navalnaja.    

Beszélt arról is, hogy mennyire félt és tehetetlennek érezte magát, amikor gyerekkorában otthonukat átkutatta a rendőrség. Felidézte azt is, miként támogatta a gyanú szerint megmérgezett apját a felépülése során.    

A Kreml egyik legismertebb bírálójának számító Navalnij ellen a vizsgálatok szerint mérgezéses merényletet követtek el, amelyet túlélt és németországi kezelésben részesült. Szervezetében több európai laboratórium novicsok típusú halálos idegmérget mutatott ki. Az ellenzéki politikus azt állította, hogy megmérgezése mögött a Kreml áll, amit az orosz kormány következetesen visszautasít. Hazatérése után azonnal letartóztatták és bebörtönözték, amiért távolléte alatt nem jelentkezett rendszeresen a hatóságoknál egy ellene korábban hozott felfüggesztett börtönbüntetéssel összefüggésben. Szerinte az az ítélet is politikai indíttatásból született.  Az Európai Unió és az Egyesült Államok is szankciókat rendelt el Oroszország ellen az ellenzéki politikus bebörtönzése miatt.

(MTI)

Fotó: Dasha Navalnaja, Instagram 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valandil
2021. június 09. 15:02
"mi vagyunk a többség" - hazudták egykor és most is a bolsevikok...
Kopa
2021. június 09. 12:29
Érdekes emberek ezek a mai korunk hősei. George Floyd, Nanvalnij, Roman Protaszevics, stb. Valamiért az az érzésem, nem lesz belőlük igazi példakép.
VeJoLa
2021. június 09. 11:58
"Az Egyesült Államokban élő Daria Navalnaja" nyilván legalább annyira elkötelezett orosz hazafi, mint amennyire alantasmolnár péter magyar!
Wezuv
2021. június 09. 08:15
"aki egyben aggodalmát fejezte ki a demokrácia gyors hanyatlása miatt hazájában." Ezt jól látja a fehérnép, mert valóban hanyatlik, csak éppen az egész nyugaton és folyamatosan próbálnak beszivárogni más országokba, így az oroszokhoz is, meg hozzánk is a NGO-kon keresztül, hogy a demokráciát rombolják és liberális diktatúrát építsenek ki. Ne lankadjon a figyelmünk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!