Az államfő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az utolsó bányász holttestét csütörtökön hozták fel a felszínre. Feltehetően a heves esőzések következtében vízbetörés okozta az omlást a Coahuila állambeli Múzquiz városban lévő kisebb méretű bányában június 4-én. A bányászok megfulladtak. A térségbeli bányák biztonsági hiányosságaira évek óta panaszkodnak az ott dolgozók.
A bányászok jogaiért küzdő Pasta de Conchos nevű szervezet szerint elejét lehetett volna venni a szerencsétlenségnek. A szervezet közölte, hogy már nyolc hónappal korábban figyelmeztettek a múzquizi és a térség más bányáiban uralkodó veszélyes állapotokra. Az érintett tárnákat októberben egy vizsgálatot követően bezárták, de decemberben ismét kinyitották, miután Miguel Ángel Riquelme, Coahuila kormányzója szerint orvosolták a hiányosságokat.