Kim Dzsong Un megnevezte első számú helyettesét

2021. június 01. 13:45

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető átalakítja országa vezetési struktúráját, a többi között bevezetik az első titkár tisztségét, amely a legfontosabb pozíció az országot kormányzó kommunista párt főtitkári posztját követően – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség kedden.

2021. június 01. 13:45
null

A pozíció várományosa feltehetőleg Dzso Jong Von, az észak-koreai vezető egyik legközelebbi bizalmasa. Kim Dzsong Unt idén januárban választották meg a Koreai Munkapárt kongresszusán a párt új főtitkárává. A tisztség 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta betöltetlen volt. Szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza az észak-koreai vezető egyeduralmát.   

A Yonhap egy névtelenséget kérő forrásra hivatkozva úgy tudja, az első titkár feladata mindenekelőtt Kim Dzsong Un helyettesítése lenne különböző megbeszéléseken.

Értesülései szerint Kim Dzsong Un tovább akarja növelni a kommunista párt befolyását a kormányra, szemben apjával, aki a hadsereg szerepének szentelt nagyobb figyelmet. A Yonhap szerint az irányváltást a Koreai Munkapárt januárban átdolgozott alapszabályzata is jelzi. Az átírt dokumentumból ugyanis kimaradt Kim Dzsong Il egyik alapelve, a „hadsereg mindenekelőtt” fogalma.    

– mondta Rachel Minjung Lee, az észak-koreai helyzetet nyomon követő 38 North agytröszt elemzője. Hozzátette, hogy ez nem jár szükségszerűen együtt Kim Dzsong Un hatalmi jogköreinek korlátozásával, inkább a pártapparátus karcsúsításáról van szó. Észak-Koreában a hatalom a Kim család tagjai között öröklődik.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/KCNA

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2021. június 02. 06:48
És ezzel most változik valami a Kim-Koreában? Valami érdemleges? Vagy Dzsong-Un fél, hogy a tábornokai megpuccsolják, és ezért intézkedik? Hugicával mi lesz, ő nem fog duzzogni, hogy kihagyták a buliból? Emberek hogy vannak? Nem éhesek?
balbako_
2021. június 01. 15:34
Szipirtyótermészetű Klára is megtette az ő kapcája Gyurcsány Ferenc.
Rocktoberi
2021. június 01. 14:39
Ha nem jön be Hullaházy zuglói terve érdemes lenne neki Észak-Koreában szerencsét próbálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!