Gondoltad volna?

Gondoltad volna, hogy 2025 évvel Jézus után ismét keresztényüldözés lesz szerte a „keresztény” Európában?

Legalábbis a rivális iszlamista csoport szerint.

Felrobbantotta magát Abubakar Shekau, a Nigériában iszlám kalifátus létrehozásáért harcoló Boko Haram terrorszervezet vezetője a rivális iszlamista csoport, a Nyugat-Afrikai Iszlám Állam (ISWAP) elleni harcok során – közölte egy hangfelvételen az ISWAP a Shekau haláláról napvilágot látott első hírek után két héttel.
A hangfelvételen hallható hang, amely közölte, hogy Shekau május 18. körül, az ISWAP elől menekülve követte el tettét, feltehetően Abu Musab al-Barnawié, az ISWAP vezetőjéé.

Az Iszlám Állam szövetségese, az ISWAP 2016-ban szakadt ki az iszlamista Boko Haramból, és immár ez a dzsihadista csoport van erőfölényben Nigéria északkeleti részén.
(MTI)