Hatalmas repülőgéphordozó hajót épít Kína

2021. június 12. 11:31

A távol-keleti ország rendelkezik a legnagyobb haditengerészettel a Pentagon szerint, és mindenkinél gyorsabban épít új hajókat. 

2021. június 12. 11:31
null

Kína harmadik repülőgép-hordozója, amely várhatóan az ország első modern leszállópályás hadihajója lesz, kezd formát ölteni a sanghaji Jiangnan Hajógyárban – legalábbis ezt tanúsítják azok a képek, amelyek folyamatosan szivárognak ki az online térbe.  

2012 előtt Kínának még egyáltalán nem volt repülőgép-hordozója, de az évtized során sikerült fejlődniük ezen a területen is.

A kínai Népi Felszabadítási Hadsereg haditengerészetének eddig két repülőgép-hordozója készült el, a Liaoning és a Shandong, amelyeket orosz minták alapján alkottak meg. Az első hordozót egy régi szovjet hajó felújított hajótestéből építették ki, míg a másodikat már egészében Kínában építették.

Kína harmadik repülőgép-hordozója azonban, legalábbis a közösségi médiában megjelent képek alapján, egy hatalmas lépés az ország önálló repülőgép-hordozó programjában – véli Andreas Rupprecht, a kínai hadsereg szakértője, aki az Insider nevű lapnak nyilatkozott.

 

 

Thomas Shugart, a Center for New American Security védelmi programjának munkatársa azt mondta, hogy a hajó „határozottan kezd úgy kinézni, mint egy valódi CATOBAR repülőgép-hordozó”.

 

 

Ahogy egyre több fotó jelenik meg, egyre világosabb kép sejlik fel arról, hogyan halad az új hajó építése, melynek egyelőre nincs neve. Folyamatosan jelennek meg vázlatok arról, miként nézhet majd ki kész állapotában a hajó, de szakértők szerint még korai találgatni.

 

 

Matthew Funaiole, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának vezető munkatársa, egyben Kína-szakértő a héten Jiangnanban végzett építési munkálatok műholdas képeit vizsgálta. „Még mindig nem helyezték el a szigetet. Még mindig a pilótafülkén dolgoznak. Még mindig nagyon sok munka áll előttük” – mondta az Insidernek, bár megjegyezte, hogy néhány dolog a hajóval kapcsolatban egyre világosabbá válik.

 

 

Az új hordozó észrevehetően nagyobb, mint az első kettő, ami lehetővé teszi Kína számára, hogy nagyobb és változatosabb tengeri légierőt állítson fel, ami szükséges lépés az ország számára, ha modern haditengerészettel szeretne rendelkezni, amely képes Kína partjaitól távolabb is erőt felmutatni. 

A törekvések összhangban állnak az Amerikai Védelmi Minisztérium Kína katonai erejéről szóló éves jelentésében tett észrevételekkel.

A 003-as típusú repülőgép-hordozó építése 2018-ban kezdődött. A következő évben a Védelmi Minisztérium pedig közzé is tette értékelését, amelyben azt írta, hogy a hajó „valószínűleg nagyobb lesz”, mint a Liaoning és a Shandong, és katapultindító rendszerrel is fel lesz szerelve. „Ez a kialakítás lehetővé teszi további vadászrepülőgépek, felderítő repülőgépek indítását és gyorsabb repülési műveletek támogatását” – áll a beszámolóban.

 

 

A Pentagon szerint egyébként Kína rendelkezik a legnagyobb haditengerészettel, és minden más országnál gyorsabban épít új hajókat. 

Kínának óhatatlanul időbe telik, hogy kibővülő flottaparkjával együtt a hordozó-üzemeltetési ismereteket és tapasztalatokat is fejlessze, így az ország még tanulja csupán a katonai nagyhatalom szerepét. Azonban arra törekszenek, hogy világszínvonalú harci erőt építsen ki az évszázad közepére. A Pentagon tavalyi legfrissebb értékelésében azt mondta, hogy a harmadik kínai repülőgép-hordozó valószínűleg 2024-re üzemel be, közben pedig el fog kezdődni a további hordozók építése is. 

Fotó: Wikipedia, Aircraft carriers of People's Liberation Army Navy

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. június 12. 21:46
Vágó Pista bácsi meg vírushordozó.
Krupp Skya
2021. június 12. 21:45
Karácsony meg majd válaszul kerékpárhordozót fog építeni. Gyurcsánynak meg van már nadrág hordozója Klára néni.
balbako_
2021. június 12. 18:57
Kína módszeresen dolgozza le a hátrányát. A szárazföldi hadserege már kész most a tengerit bővíti. De nem is akárhogy https://www.haborumuveszete.hu/minden-ami-uszik/1856-kialakuloban-a-kinai-tengeri-hatalom És most egy új hajóosztály lép be a programba. Egy néhány év és kösse fel a gatyát az az ország amelyik velük akar kekeckedni a tengereken.
Robur
2021. június 12. 18:41
Örültök neki, fidesz komcsik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!