Eddig bírta az Európai Bizottság: pénzt szabadít fel Magyarországnak, már azt is tudjuk, mikor

Brüsszel továbbra is nagyon aggódik az akadémiai szabadság miatt.

A 48 éves Xavier Bettel tünetei enyhék, láza van és fejfájása.
Pozitív lett Xavier Bettel, Luxemburg kormányfőjének koronavírustesztje – írja a Politico nyomán a 444.hu.
A hírt hivatala vasárnap jelentette be, csak két nappal azután, hogy Bettel részt vett az EU-csúcson Brüsszelben. A 48 éves Bettel tünetei enyhék, láza van és fejfájása: a kormányfő május elején megkapta az AstraZeneca vakcinájának első dózisát. A politikus karanténba vonult, tervei szerint tíz napig marad otthon, addig onnan dolgozik.
Bettel az EU-csúcson szenvedélyes beszédet intézett Orbánhoz – idézi fel a 444.hu. „Nem meleggé váltam. Az vagyok, ez nem döntés kérdése. (...) Az anyám utálja, hogy meleg vagyok, ezzel élek együtt. Önök pedig ezt törvénybe teszik. Tisztelem önt, de ez egy vörös vonal. Ez alapvető jogokról szól, a jogról, hogy lehetünk mások” – mondta a pedofiltörvényről Bettel.
Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Kenzo Tribouillard