Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

A brit kormány négy héttel elhalasztotta a korlátozások teljes feloldását.

Az eredetileg tervezett jövő hétfői időponthoz képest négy héttel későbbre, július 19-re halasztotta a brit kormány a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások teljes körű feloldását a delta nevű vírusvariáns terjedése miatt – jelentette be hétfő este Boris Johnson brit miniszterelnök.
Johnson a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a rendelkezésre álló tudományos adatok alapján bízik abban, hogy nem lesz szükség a még érvényben lévő néhány korlátozás feloldásának négy hétnél hosszabb halasztására. Kiemelte: egyértelmű, hogy a koronavírus elleni oltások hatékonyak, és az oltási kampány puszta kiterjedésének köszönhetően az ország most összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben van, mint a korábbi fertőzési hullámok idején. „Több millióan azonban még nem részesültek az oltásban, ezért most egy kicsit fel kell engedni a gázpedált” – fogalmazott a brit kormányfő.

(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Pool/Kenzo Tribouillard