A síita főpapok csak hét jelölt indulását engedték az iráni elnökválasztáson

2021. május 27. 12:19

A jogtudósokból álló, az állam iszlám jellegén őrködő, 12 tagú Őrök Tanácsa kedden tette közzé döntését, mely ellen a jelenlegi elnök is tiltakozott.

2021. május 27. 12:19
null

Jóváhagyta csütörtökön Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője az Őrök Tanácsa döntését, amely 592 jelentkezőből csak hét, zömében konzervatív jelölt indulását engedélyezte a június 18-i elnökválasztáson, jóllehet a határozat ellen Haszan Róháni elnök is tiltakozott.

#No2IslamicRepublic

Az iráni állami televízió egyúttal idézte Hamenei irániakhoz intézett felhívását is, melyben arra kérte az embereket, vegyenek részt a voksoláson. A nagyarányú választási részvételt a vezetés az 1979-es forradalom óta az iszlám köztársaság legitimációjaként értelmezi, ám aktivisták ezúttal a Twitteren „Nem az iszlám köztársaságra” hashtaggel ellátott üzenetekben buzdítanak a távolmaradásra. Hamenei ezzel szemben hangsúlyozta, hogy a választás eredménye évekre meghatározza az ország életét.    

 

 

A jogtudósokból álló, az állam iszlám jellegén őrködő, 12 tagú Őrök Tanácsa kedden tette közzé döntését, Róháni pedig ezt követően az ajatollahhoz intézett levelében több induló jóváhagyását sürgette, kiemelve, hogy a választás lényege a versengés, valamint arra figyelmeztetett, hogy a testület döntése elveheti az emberek kedvét a szavazástól.    

Az ISPA iráni országos statisztikai intézet nem zárta ki azt sem, hogy idén akár 39 százalékra is csökkenhet ez a részvételi arány.    

Bár az ország törvényeinek értelmében Hamenei felülbírálhatja a konzervatív tanács határozatait, ezt idén nem tette meg. A jóváhagyottak listáján van a keményvonalasok jelenlegi favoritja, Ebrahim Raiszi, aki korábban Teherán főügyésze volt. Elemzők szerint a mérsékeltnek számító jelöltek eltávolítása egyértelműen neki kedvez. Raiszi 2017-ben már indult a választáson, ám akkor alulmaradt a jelenlegi elnökkel szemben, aki mostani, második mandátuma után nem indulhat újra. Elutasították viszont a két legjelentősebb, mérsékelt politikusként számon tartott jelölt, Eszhak Dzsahangiri jelenlegi alelnök és Ali Laridzsáni volt parlamenti elnök indulását, továbbá Mahmúd Ahmadinezsád korábbi konzervatív elnök jelöltségét is.

(MTI)

Fotó: MTI/AP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Knerten
2021. május 27. 14:28
S-Í-I-T-A Kedves Madniner, még egyszer se sikerült elsőre eltalálni, de segítek. Tessék a téli sportra gondolni. Sí. Plusz ita. Sí-ita. Nem olyan bonyolult. Síita.
Akitlosz
2021. május 27. 13:59
592 indulós elnökválasztás .... Volt már valaha bárhol olyan? Na és Magyarországon?
Akitlosz
2021. május 27. 13:57
"csak hét jelölt indulását engedték az iráni elnökválasztáson" Csak? Mert a magyarországi elnökválasztáson hány jelölt indulását engedélyezik, amikor már eleve választás sincsen?
MayorAnna
2021. május 27. 13:50
A siíta főpapok csak hét jelölt indulását engedték az iráni elnökválasztáson... Mi a vér a gond ezzel?! A mintademokrácziákban (Izrael, stb) hány jelölt szokott indulni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!