Pártállami múltja van a lengyel jogállamiságot vizsgáló főtanácsnoknak

2021. május 06. 18:15

Az EU lengyel jogállamiságot vizsgáló megbízottja elfogult, hisz karrierje a pártállam óta töretlen a posztkommunista baloldalon – állítja a lengyel igazságügyminiszter-helyettes.

2021. május 06. 18:15
null

„Ellentétes az uniós joggal a bírák fegyelmi felelősségére vonatkozó lengyel szabályozás” – ismertette a főtanácsnok álláspontját az Európai Unió Bírósága csütörtökön.  Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság (EB) 2019 októberében az uniós bírósághoz fordult, mivel álláspontja szerint a 2017-ben létrehozott fegyelmi rendszer létrehozásával Lengyelország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit.

Evgeni Tancsev félti a lengyel jogállamot

Evgeni Tancsev főtanácsnok kiemelte, hogy a bírákkal szemben fegyelmi eljárást a szakmai kötelezettségszegés legsúlyosabb formái miatt kell indítani, nem pedig az – általában a tények és a bizonyítékok értékelését és a jog értelmezését magában foglaló – bírósági döntések tartalma miatt. Ezenkívül – jegyezte meg – annak puszta lehetősége, hogy a bírákkal szemben, ítéleteik tartalma miatt fegyelmi eljárás indulhat, illetve szankciók szabhatók ki, kétségtelenül visszatartó hatással jár a bírósági intézményre nézve, ami összeegyeztethetetlen az igazságszolgáltatás függetlenségével.

– jelentette ki a főtanácsnok.

Szerintük a bolgár biztos politikailag elfogult

Politikailag elfogultnak minősítette az Európai Unió Bíróságát Sebastian Kaleta lengyel igazságügyi miniszterhelyettes csütörtökön, egyebek mellett a Lengyelországot érintő ügyeket értékelő bolgár uniós főtanácsnoknak a kommunizmus idején befutott karrierjére hivatkozva.

Kaleta azt követően hívta össze sajtóértekezletét, hogy Evgeni Tancsev uniós főtanácsnok az Európai Bizottság által 2019-ben kezdeményezett eljárás keretében az uniós joggal ellentétesnek minősítette a bírák fegyelmi felelősségére vonatkozó 2017-es lengyel szabályozást. 

A főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy döntéshozatalkor az uniós bíróság gyakran azonos álláspontra helyezkedik vele. Kaleta szerint „az igazságügy terén a brüsszeli elit” következetesen megkísérel beavatkozni Lengyelország államberendezési szuverenitásába.

– tette hozzá.    

Kaleta: Lengyelország ellen Tusk és kollégái szervezik a támadásokat

Úgy látta: „a Lengyelország ellen irányuló támadást Donald Tusk volt lengyel kormányfőhöz, az Európai Néppárt jelenlegi elnökéhez közelálló első uniós főtanáncsnok, Maciej Szpunar irányítja. A második, 2011-2014-es Tusk-kormány idején a külügyminiszter-helyettesi posztot betöltő Szpunar egyenesen a kormányposztról került az Európai Unió Bíróságához, ahol jelenleg kiosztja az elbírálandó ügyeket” – mutatott rá Kaleta, hozzáfűzve: a Lengyelország számára kulcsfontosságú témákat Szpunar rendszeresen Evgeni Tancsev bolgár főtanácsnokra bízza.    

Maga Tancsev pedig – folytatta Kaleta –

A lengyel kormánypolitikus kifogásolta, hogy az uniós bíróság olyan munkatársai, akiket politikai alapon neveztek ki, átpolitizáltnak találják a továbbra is a bírák által felügyelt lengyel igazságügyet.    

A miniszterhelyettes szerint az Európai Unió, kettős mércét alkalmazva, megpróbálja megfosztani szuverenitásától és függetlenségétől az igazságügy reformját megvalósító Lengyelországot.    

Egyúttal örvendetesnek nevezte, hogy a lengyel alkotmánybíróság hamarosan megvizsgálja az Európai Unió Bíróságának jogosultságát a nemzeti hatáskörbe tartozó igazságügyi témák elbírálásához. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő márciusban a lengyel alkotmányjog és az uniós jog közötti hierarchiára vonatkozó indítványt nyújtott be a varsói alkotmánybírósághoz. A taláros testület az utóbbi években hozott döntéseiben a lengyel jog elsőbbségét állapította meg.

A magyar jogállamiság-vizsgálat tanácsnoka is elfoglultsággal vádolható

Tegnap Deutsch Tamás Deutsch Tamás fordult  levélben fordult az Európai Bizottsághoz az idei jogállamisági jelentés magyarországi előkészületei kapcsán, mivel az Európai Bizottság a jogállamisági jelentés Magyarországgal foglalkozó fejezetét előkészítő delegáció kapcsolattartójának Magyar Gábort, az Európai Bizottság egyik főigazgatóságának munkatársát nevezte ki.  

„Magyar Gáborral nem az a probléma, hogy Magyar György, az ismert baloldali ügyvéd-politikus fiáról van szó. A kinevezés attól botrányos, hogy Magyar Gábor nem egy független uniós tisztviselő, hanem a valóságban egy izgága baloldali politikai aktivista, aki Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné rágalmait is sokszor túlszárnyaló, elfogult nyilatkozatokat tett” – jegyezte meg a fideszes politikus. 

(MTI)

Fotó: temida.tv, Темида, YouTube

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Inimma
2021. május 07. 08:53
Talán Himmlert kellett volna megbízni Hitler bűneinek vizsgálatával.
Ben Jeremiah
2021. május 07. 08:25
Elmaradt Nürnberg. És nemcsak életben maradtak, de el is szaporodtak.
yndi
2021. május 06. 20:00
Az Tancsev "pártállami múltja" meg a "szédületes karrierje" a pártállamban, hogy egyetemi oktató volt. Röhej. Ezzel az átlátszó személyeskedéssel csak még nyilvánvalóbb, hogy érdemben nem tudják vitatni Tancsev megállapításait.
yanoo
2021. május 06. 19:35
Ez csak természetes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!