„Büszkék vagyunk Puskás Ferencre, mint a legismertebb magyarra, aki a pályafutását a nehézségekkel és kihívásokkal teli történelmi időszakban tette rendkívül sikeressé” – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kelet-madridi Vicálvaro kerületben tartott rövid ünnepségen, ahol Szöllősi Györggyel, a Puskás-ügyek nagykövetével közösen leplezték le a Puskás Ferenc nevét viselő utcatáblát.
Beszélt arról, hogy bár Puskás Öcsi 15 éve elhunyt, de még mindig emlékeznek rá világszerte, „méltatta a kor legjobb futballistájának teljesítményét”, és felidézte máig megdöntetlen rekordját: az elmúlt 60 évben senki nem tudott négy gólt rúgni az Európa-bajnokság vagy a Bajnokok Ligája döntőjében.
Puskás Ferencet a szívükben őrzik a spanyolok
A tárcavezető a spanyol és magyar nemzet közötti összekötő kapocsnak nevezte Puskás Ferencet, köszönetet mondott a spanyoloknak, a Real Madridnak és Madrid városának is, amiért méltó módon őrzik emlékét.
„Puskás Ferenc a Real Madrid történetének alapvető figurája, a Real Madrid legendáját lehetetlen lenne megérteni Puskás Ferenc nélkül. Puskás Ferenc rajta van a címerünkön, a pólónkon, az egyenruhánkon és mindig is a szívünkben őrizzük” – fogalmazott Emilio Butragueno, a Real Madrid nemzetközi igazgatója.