Ismét kötelező lesz a nemváltó műtétek elvégzése az Egyesült Államokban

2021. május 10. 21:51

Az egészségügyi minisztérium mostantól védelmet nyújt a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló – az egészségügyben eddig jogszerűnek számító – megkülönböztetés ellen.

2021. május 10. 21:51
null

„A félelem a megkülönböztetéstől az egyéneket az ellátás mellőzésére késztetheti, amelynek súlyos negatív egészségügyi következményei lehetnek” – fogalmazott Xavier Becerra, egészségügyi miniszter. „A tárca álláspontja szerint mindenkinek – beleértve az LMBTQ-személyeket is – hozzá kell férnie az egészségügyi ellátáshoz, diszkriminációtól mentesen” – tette hozzá.    

Trump döntött úgy, hogy eltörli az Obama-féle rendeletet

2020-ban a Trump-adminisztráció úgy döntött, hogy eltörli az Obama-kormány transzneműekre vonatkozó – nemi megkülönböztetés elleni – védelmét az egészségügyben. Ez azt jelentette például, hogy az előző kabinet az embereket biológiai nemük alapján férfiként, vagy nőként határozta meg. Ezzel szemben az Obama-korszak szabályozása az emberi nemeket úgy határozta meg, hogy

A Trump-kormányzat rendelkezései azt is lehetővé tették, hogy a kórházak és a biztosítók a vallásszabadságra hivatkozva megtagadhatták például a nemváltó műtétek elvégzését. Az Obama-adminisztráció szabályozása szerint azonban ezeket az egészségügyi beavatkozásokat kötelezővé lehetett tenni a kórházak számára.    

Biden tovább ment Obamánál

Becerra szerint a Biden-adminisztráció új döntése igazodik az amerikai legfelsőbb bíróság tavalyi döntéséhez. Akkor egy munkahelyi diszkriminációs ügyben megállapították, hogy a munkahelyi nemi megkülönböztetés elleni szövetségi törvények védik a saját nemükhöz vonzódókat és a transzneműeket is.    

Az egészségügyi minisztérium szerint „az egészségügyi ellátásban előforduló diszkrimináció hatással van az egészségügyi eredményekre, ugyanis egyes felmérések azt mutatják, a diszkriminációval szembesülő LMBTQ-emberek negyede elhalasztotta vagy elkerülte a szükséges orvosi ellátást a további megkülönböztetéstől való félelem miatt.”

A miniszerhelyettes maga is transszexuális 

– hangoztatta Rachel Levine, egészségügyi miniszterhelyettes. „A minisztériumunk küldetése, hogy minden egyes amerikai egészségét és jólétét javítsuk, nemi identitásuktól vagy szexuális irányultságuktól függetlenül” – tette hozzá Levine.    

Rachel Levine az első transznemű, aki az Egyesült Államok szövetségi kormányában magas tisztséget kapott. Az 1957-ben született gyermekgyógyász az élete nagy részét Richard L. Levine néven, férfiként élte le.

Két gyermeke is született, majd úgy döntött, hogy nevet és nemet változtat.    

A hétfői döntés értelmében az egészségügyi minisztérium jogi osztálya ismét kivizsgálja a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló diszkriminációs panaszokat és a kórházak, klinikák, illetve más egészségügyi szolgáltatók kormányzati szankciókkal sújthatók, amennyiben bebizonyosodik, hogy törvényt sértettek.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Narong Szangnak, (A nyitóképen Angela Ponce, Spanyolország szépe Bangkokban 2018. december 3-án. Ponce az első transznemű nő, aki részt vesz a Miss Universe szépségversenyen.)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2021. június 29. 20:26
Átoperáltak egy férfit nővé. A műtétsorozat után találkozik az egyik haverjával, aki kérdezi őt, hogy - Barátom, aztán mi volt a legfájdalmasabb a műtétek során? Mikor levágták a farkadat? - Nem - Akkor talán az, amikor lukat fúrtak a lábaid közt? - Nem. - Hát akkor mi? - Amikor zsugorították az agyamat.
Akitlosz
2021. május 11. 16:59
Vajon mikor volt utoljára a Mandineren buzeránscikkmentes nap?
Akitlosz
2021. május 11. 16:57
Na tessék! Ami eddig vicc volt már kötelező lett. Nem lehet akkora őrültséget kitalálni, amelyet a "haladó erők" ne váltanának valóra. Marad bárhol a Földön olyan hely, ahol a többségnek nem az agyilag hibbant kisebbséghez kell alkalmazkodnia?
istvanpeter
2021. május 11. 16:26
Szexuális aberrációk a neuronstruktúra hibás és téves működése miatt következnek be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!