Heiko Maas: Teljességgel felfoghatatlan a magyar kormány döntése

2021. május 11. 12:41

Németország élesen bírálta Magyarországot az EU Kínát Hongkonggal kapcsolatban elítélő nyilatkozatának vétója miatt.

2021. május 11. 12:41
null

Heiko Maas német külügyminiszter hétfőn erőteljes szavakkal kelt ki a magyar kormány azon „teljességgel felfoghatatlan” döntése ellen, amivel ismét megakadályozták, hogy az EU a kínai kormány hongkongi demokrácia elleni fellépését elítélő nyilatkozatot fogadjon el – írja a Politico.eu. Újságíróknak nyilatkozva Maas kijelentette, hogy a döntés hátterében a Kína és Magyarország közötti szoros gazdasági és diplomáciai kapcsolatok állhatnak, és emiatt az EU-nak ezúttal sem sikerült egységesen felszólalnia a többek között európai parlamenti képviselőket is szankciókkal sújtó Kínával szemben.

A Politico hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök az EU két legutóbbi, a témával foglalkozó külügyminiszteri tanácsülése között egyeztetett Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és a kínai külügyminisztérium közleménye szerint a magyar kormányfő leszögezte, hogy Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít Kínához fűződő kapcsolatainak, míg a kínai elnök kijelentette, Peking „nagyra értékeli”, hogy a magyar kormány „szilárdan ragaszkodik Kínabarát politikájához”.

Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn újságíróknak elmondta: szeretne még egy utolsó kísérletet tenni egy Hongkonggal kapcsolatos egyhangú nyilatkozat elfogadására, de a Politico szerint valószínűtlen, hogy Magyarország elfogadna egy új nyilatkozattervezetet, és a magyar EU-képviselet szóvivője is megerősítette, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan.

Nyitókép: Valeria Mongelli / Hans Lucas / AFP

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Feri70
2021. május 11. 17:00
Szankcionáljuk Iránt, Oroszországot, Törökországot, Kinát, . Biztos hogy jó ez. Nem kereskedünk velük, közben elég jól el lesznek egymással.
Szerintem
2021. május 11. 16:08
Mi lenne ha beszállnánk a bojkottba mégis, de úgy, hogy nem veszünk német cuccot mert azokban minden kínai.
Szerintem
2021. május 11. 15:56
Hű a Zorbán kereskedni merészel Kínával. Borzasztó! Holott ehhez cssk Németországnak van joga.
szürkeSzarvas
2021. május 11. 14:39
Kina a jövő. Az Eut (is) terrorizálo deep state a mult.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!