Tájékoztatott arról, hogy három új, különösen fontos esetet is vizsgálnak, melyekkel 21 nyomozó foglalkozik a legmagasabb szinten. Az elkövető mindhárom büntetőügyben Alekszej Anatoljevics Navalnij. Először is, a nyomozók szerint elloptam az összes adományt, amelyet az FBK-nak küldtek. Semmilyen bizonyíték nincs, csak annyit írnak hogy »elrabolták«. Ez minden.
Másodszor, eljárást indítottak ellenem a nagyon egzotikus 239. cikk alapján: »Egy nonprofit szervezetet hozott létre, amely sérti az állampolgárok személyiségi jogait«. A nyomozók azzal vádolnak, hogy »arra bíztattam az állampolgárokat, hogy tagadják meg polgári kötelességeik teljesítését«. Az állásfoglalás az elsőhoz hasonolóan3 darab papíron áll, és a bizonyítékokból kiderül, hogy engedély nélkül publikáltam a »Putyin palotája« című filmet. Ha ha ha!
A harmadik bűncselekményem, amelyet a legfelsőbb nyomozó hatóság vizsgál, Akimova bírónő sértegetése. Ő ugyanaz a néni, aki a »veteránok megsértésének« koholt ügyét is vezette, és amely az ország összes ügyvédjét meghökkentette. Azt sem határozzák meg pontosan, hogy miként sértettem meg őt. Csupán: »Navalny sértegetett – íme egy újabb büntetőügy neki.«