A bizottsági elnök a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott isztambuli egyezmény ratifikálására szólította fel az attól még távolmaradó tagországokat. Azt hangsúlyozta, a távolmaradás, illetve az, hogy Törökország nemrégiben bejelentette: kivonul az egyezményből, rossz jelzést küld a nők jövőbeli helyzetére vonatkozóan. Szükségesnek nevezte, hogy az Európai Unió nemzetközi szervezetként csatlakozzon az egyezményhez.
Ursula von der Leyen a Törökországgal fenntartott párbeszéd folytatásával kapcsolatban a nők jogainak tiszteltben tartásának fontossága mellett hangsúlyozta, Ankarának a Görögországgal és Ciprussal a Földközi-tenger keleti felében a szénhidrogén-források kitermelése miatt kialakult feszültség csökkentésére kell törekednie, valamint végre kell hajtania az Európa Tanács égisze alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéleteit a gazdasági és migrációs együttműködés megerősítéséhez.
Jogállami aggodalmak
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke beszédében kiemelte: az EU Törökországgal fenntartott kapcsolata „nehézségekkel terhes, komoly és kényes”, egyebek mellett Ankara jogsértései miatt. A kapcsolatok elmélyítése mindaddig nehéz marad, amíg Recep Tayyip Erdogan török elnök irányítása alatt a tekintélyelvűség kiépítése folytatódik – mondta.
„Mély aggodalmunkat fejeztük ki a jogállamiság, az alapvető jogok, az isztambuli egyezményből való kilépés, valamint a véleménynyilvánítás szabadságának, illetve a politikai pártok és a média elleni irányított támadások miatt Törökországban. A széleskörű együttműködést nehéz tovább erősíteni akkor, ha az intézkedések negatív tendenciája folytatódik az említett területeken” – fogalmazott.