Törökország visszautasítja az USA örmény népirtást elismerő nyilatkozatát

2021. április 25. 13:20

Heves reakciókat váltott ki a török tisztviselőknél, hogy az Egyesült Államok hivatalosan is elismerte az 1915-ös örmény népirtást.

2021. április 25. 13:20
null

A török vezetés számos tagja hevesen bírálta, hogy Joe Biden amerikai elnök szombaton hivatalosan népirtásnak ismerte el az Oszmán Birodalom által az örmények ellen 1915-ben elkövetett atrocitásokat. A török külügyminisztérium bekérette az Egyesült Államok ankarai nagykövetét.

Aki csak tudott, felszólalt

Mustafa Sentop török házelnök vasárnap a Twitter-fiókján azt írta, hogy Biden kijelentése „politikai számítások terméke”, és annak se történelmi, se jogi érvénye nincs. Az amerikai elnök szavai kárt nem okoznak Törökországnak, ugyanakkor „olyan vonást hordoznak magukon, amely mérgezi a török-amerikai kapcsolatokat” – húzta alá.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő vasárnap a közösségi oldalán emlékeztetett, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő korábban olyan közös történészbizottság felállítását szorgalmazta, amely kivizsgálná az 1915-ös eseményeket. „Ám azok, akik félnek attól, hogy a dokumentumokkal napvilágot lát az igazság, nem tudtak válaszolni a felhívásra” – fogalmazott Kalin. Hozzátette: azáltal, hogy az amerikai elnök nem vette figyelembe ezt a tényt, elvtelen hozzáállást tanúsított.

Süleyman Soylu belügyminiszter a Twitter-fiókján röviden és tömören kijelentette:

Fahrettin Altun, az államfői hivatal kommunikációs igazgatója arról írt: rendkívül „szerencsétlen és elkeserítő” a kétoldalú kapcsolatok szempontjából, hogy Washington „beárnyékolja” Törökország büszke történelmét.

– fogalmazott.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter már percekkel Biden szombati esti bejelentése után reagált, hangsúlyozva, hogy Ankara teljességgel elutasítja az abban foglaltakat. „Szavak nem másíthatják meg, nem írhatják felül a történelmet.

– hangsúlyozta Twitter-üzenetében a török tárcavezető. „Határozottan elutasítjuk ezt a kizárólag populizmuson alapuló nyilatkozatot” – tette hozzá.

Bekérették a nagykövetet is

Az este folyamán később bekérették a török külügyminisztériumba az Egyesült Államok ankarai nagykövetét, David Satterfieldet, akit Sedat Önal tárcavezető-helyettes fogadott. A beszámoló szerint Önal Ankara „határozott reakcióját” fejezte ki az amerikai misszióvezetőnek. Erdogan török elnök még nem kommentálta amerikai hivatali kollégája kijelentését.

Elemzők már előzőleg arra hívták fel a figyelmet, hogy Biden mindenekelőtt jelképes, ugyanakkor történelmi horderejű bejelentése fel fogja bőszíteni Törökországot, tovább rontva az eddig is feszült viszonyt a két NATO-szövetséges között.

Az amerikai képviselőház és a szenátus 2019 végén határozatban népirtásnak minősítette az örmények tömeges lemészárlását 1915 és 1917 között az Oszmán Birodalom által, ám Morgan Ortagus akkori külügyi szóvivő később közölte: a – Donald Trump elnök vezette – amerikai kormány nem tekinti népirtásnak a történteket.

Történészek szerint az első világháború alatt, 1915 áprilisától mintegy másfél millió örményt gyilkoltak le az Oszmán Birodalom területén. Ankara túlzónak tartja ezeket a számokat, és tagadja, hogy a gyilkosságokat módszeresen hajtották volna végre.

(MTI)

Címlapképne: A jereváni amerikai nagykövetség előtt ünnelkik az USA elismerését az örmény népírtásról

Kép forrása: Karen MINASYAN / AFP

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2021. április 25. 22:40
ennek van barmilyen gyakorlati haszna azon kivul hogy Peking utan Ankarat is Moszkva karjaiba loki? mar ugy realpolitikailag
DoomGuy
2021. április 25. 21:53
Hát itt minden pofon jó helyre megy.
borsika
2021. április 25. 19:58
Nem az a kérdés, hogy mit nevezünk népirtásnak, mert ez bizony az volt- hanem az, hogy mit akarnak éppen most ezzel a Biden mögött állók. Szegény Fegyőr most írhatja megint a levelet Erdogannak is. Kicsit sok lesz ezt jól menedzselni az oroszok, és Kína után.
EBart0k
2021. április 25. 15:34
Mint ahogy az észak és dél amerikai őslakos indiánok kiirtása is genocídium volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!