Nem a tüntetők miatt halt meg a Capitoliumot védelmező rendőrtiszt

2021. április 20. 18:19

Vélhetőleg agyvérzés okozta Brian Sicknick rendőrtiszt halálát.

2021. április 20. 18:19
null

Nem tüntetők, hanem szélütések okozták  Brian Sicknick rendőrtiszt halálát, amikor a Capitoliumot védte januárban a tüntetőktől –  jelentette be a washingtoni orvosszakértői hivatal hétfőn este.

Sicknick a január 6-i zavargások másnapján vesztette életét, s a capitoliumi rendőrség által akkor kiadott jelentések szerint tüntetők vegyszerrel fújták le, mire a 42 éves rendőrtiszt összesett és másnap elhunyt.    

A hónapokig tartó részletes nyomozás nem igazolta ezt a feltételezést. A washingtoni orvosszakértői hivatal munkatársa, Francisco Diaz igazságügyi orvosszakértő – a The Washington Post című lapnak nyilatkozva – közölte, hogy

a rendőrtiszt halálát nem külső beavatkozás okozta, hanem két, egymást követő szélütés (sztrók).

Hozzátette: a rendőrtiszt boncolása során nem találtak bizonyítékot arra, hogy vegyszerek váltottak volna ki nála végzetes reakciót.    

Öt ember halt meg a Capitolium ostromakor

Diaz ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy

Az adatvédelmi jogszabályok miatt azonban arról nem adhatott tájékoztatást, hogy a rendőrnek voltak-e már korábban is egészségi problémái.    

Brian Sicknick egyike volt annak az öt embernek, akik életüket vesztették, amikor Donald Trump volt amerikai elnök szimpatizánsai január 6-án megrohamozták a Capitoliumot, azt követően, hogy Trump nagygyűlést tartott a közelben. A törvényhozásban a novemberi elnökválasztás eredményét készültek hitelesíteni. A volt elnök ellen a demokrata többségű képviselőház lázadás szítása miatt alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indított, a Capitolium megtámadása előtti nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszédére hivatkozva.

Trumpot végül – az eljárás végén – a szenátus felmentette.    

Két embert tartóztattak le Sicknick halála miatt

A múlt hónapban két férfit tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy ők támadták meg Sicknick rendőrtisztet és ártalmas vegyszerrel fújták le. Az ügyészek és az igazságügyi orvosszakértő azonban nem bizonyította az összefüggést a rendőr halála és a ráfújt szer között. Ennek megfelelően a 32 éves Julian Elie Khatert és a 39 éves George Pierre Taniost a rendőrtiszt halálával nem vádolják, de más vádpontokban (például szövetségi tisztségviselő megtámadásában, fizikai erőszakban, majd a nyomozás akadályozásában) továbbra is büntető eljárás folyik ellenük.    

A Capitolium elleni támadás miatt egyébként eddig több mint 400 ember ellen emeltek vádat.     

A The New York Times riportot is készített az ügyről

A The New York Times című amerikai napilap az egyik februári riportjában – a bűnüldöző szervek jelentésére hivatkozva – még arról számolt be, hogy Sicknicket leütötték tűzoltó készülékkel, de ezt a cikket később javították. A capitoliumi rendőrség később azt közölte, hogy kollégájuk az épület védelmezése közben összeesett a sérülései következtében.      

Az igazságügyi orvosszakértői jelentés nyilvánosságra hozatala után a Capitolium rendőrsége t adott ki, amelyben hangsúlyozta: elfogadják az orvosszakértői megállapításokat, de „ez nem változtat azon a tényen, hogy Sicknick kötelessége teljesítése közben hunyt el, amikor bátran védte a Kongresszust és a Capitoliumot”.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
józan paraszti ész
2021. április 21. 13:24
Tehát akkor nem halt meg a Capitólium ostrománál rendőr. Akkor az egész világot leterítették álhírrel. Ebből a szempontból tényleg lényeges, mert kiderült, hogy a demokraták megint hazudtak. A hazugság a csalás előszobája, tehát nagy a valószínűsége, hogy Binden csalással lett elnök. Igazad van. Én is így érzem.
T. Péter
2021. április 20. 20:17
"Brian Sicknick egyike volt annak az öt embernek, akik életüket vesztették, amikor Donald Trump volt amerikai elnök szimpatizánsai január 6-án megrohamozták a Capitoliumot," "Sicknick a január 6-i zavargások másnapján vesztette életét," Pár centire van egymástól a két mondat. Nem tűnt fel?
di78
2021. április 20. 19:46
Emlékszem még, hogy a 24.hus NagyJózsssi telepofával üvöltötte valamelyik szófossó műsorban azt, hogy "a Trampisták poroltóval verték szét a rendőr fejét". Nem kel orvosszakértőnek lenni ahhoz, hogy megállapítsd 2 perccel az eset után, hogy van feje a halottnak vagy nincsen. És vajon kik keltették akkor (is) a hangulatot? Csak nem a függetlenobjektívek?
Valandil
2021. április 20. 19:40
Tetszik a cikknek a hangvétele és tényszerűsége. Mármint ez utóbbi hiánya. Aztán megnéztem a forrást: MTI... (Irónia, ha valakinek nem esett volna le.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!