Lemondott Raúl Castro kubai pártelnök

2021. április 16. 21:36

Átadja a vezetést egy fiatalabb generációnak.

2021. április 16. 21:36
null

Raúl Castro, a Kubai Kommunista Párt elnöke a párt 8. kongresszusának pénteki nyitónapján bejelentette, hogy lemond tisztségéről, a 89 éves politikusnak a zárt körű eseményen mondott felszólalásából a televízió idézett.

 Mint mondta, elégedetten adja át a vezetést az új generációnak, amely már több évtizedes gyakorlatot szerzett a pártban, és amely „tele van szenvedéllyel és antiimperialista szellemmel”. Hozzátette azt is, hogy „amíg él, kész lesz megvédeni a hazát, a forradalmat és a szocializmust”.

Raúl Castro először 2006-ban ideiglenesen átvette az ország irányítását betegeskedő bátyjától, Fideltől. 2008-ban hivatalosan is Kuba elnökévé választották. Posztjára 2013-ban újraválasztották és 2016-ban a Kubai Kommunista Párt főtitkári tisztét is megkapta. Elnöksége alatt a zárt kommunista rendszer óvatos gazdasági és társadalmi reformjába kezdett. Rendezte a kapcsolatot az Egyesült Államokkal, nagyobb teret engedett a gazdaságban a magánszektornak és csökkentette a kubaiakra vonatkozó utazási és egyéb tilalmakat.

(MTI)

Nyitókép: Ariel Ley Royero/ ACN / AFP

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. április 18. 09:24
Ideje lenne a kubai népnek eldönteni, hogy merre, tovább ? Mert ez a vergődés amit előadnak, csak a vegetálás. Az épületeik lassan de biztosan összeomlanak, a jármú parkjuk katasztrofális, igaz dolgozni nem szeretnek, szambáznak és szórakoznak, szóval igénytelenek.
duzur
2021. április 17. 08:51
Érdekes lesz megfigyelni az ottani fejleményeket. Öszehasonlítva Kubát, a hasonló adottságú latinamerikai országokkal, egyértelmü, hogy arrafele és pláne a saját romlott régi múltja fele, nem szabad elindúlnia. Pld a széleskörü, ingyenes oktatás és a mindenkire kiterjedö orvosi ellátás, olyan elemek amiket nem szabad leépíteni a továbbiakban sem. Kiváncsian várom, mik a tervei Bidennak Latin-Amerikával. Azt helyesen látja, hogy a saját problémája déli határain is csak ugy oldható meg, ha sikerül biztonságot és emberi körülményeket teremteni azokban az országokban. Van arrafele mit jóvátenni az USA-nak...
Krupp Skya
2021. április 17. 06:27
Ez a Soros Gyuri bácsi álruhában.
Kanmacska
2021. április 17. 00:15
Basszus, most jut eszembe! A BLM miért nem szított ott eddig forradalmat mert, hogy Kubában fehér a góré? A kubai fehéreknek kell térdelniük a niggerek előtt? Raul térdelt Floyd emlékére? Ha nem, akkor szarember, nem is balos, az amerikai demokraták szerint? Egy igazi kubai kommunista letérdelhet-e egy imperialista, amerikai néger bűnöző miatt, bármiért is?? Kubában tudják-e, hogy a narkós George mártír? Kubában kommunistának gondolják-e a rabló George Floydot? A BLM szerint a mozgalom szövetségese-e Kuba kommunista pártja? A demokraták mára megszerették-e a nigger kommunistákat? Az amerikai demokraták szerint rasszisták-e a kubai kommunisták, vagy demokraták? :))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!