Brüsszelben őrizetbe vettek egy görög EP-képviselőt

2021. április 27. 16:06

Joánnisz Lagósz az Arany Hajnal radikális jobboldali görög párt egyik korábbi tagja.

2021. április 27. 16:06
null

 Előállításának tényét Joánnisz Lagósz a Twitteren közzétett üzenetében megerősítette, azzal, hogy egy belga rendőrautóban ül.

A tolvajok, az ateisták, a görögellenesek börtönbe visznek. Hű maradok Krisztushoz és Görögországhoz. Büszke vagyok arra, hogy soha nem hajoltam meg. Éljen Görögország! Éljen az ortodoxia!”

– írta.

Kiadatása esetén 13 éves börtönbüntetés vár a pártból 2018-ban kilépő EP-képviselőre, ugyanis tavaly ilyen időtartamra szóló letöltendő börtönbüntetést szabott ki egy athéni bíróság az Arany Hajnal több tagjára és vezetőjére. Az elítéltek között van Joánnisz Lagósz európai parlamenti képviselő, aki a görögországi elfogatóparancs kiadásakor Brüsszelbe utazott.

Bűnszövetkezet

A görög bíróság 2020-ban bűnszövetkezetnek minősítette a pártot abban a perben, amelyben négy ügyet egyesített: Pavlosz Füsszasz baloldali rapper meggyilkolását, bevándorló halászok és baloldali aktivisták ellen elkövetett támadásokat, illetve a bűnszervezetként való működés vádját. A hat évvel ezelőtt elkezdődött pernek 68 vádlottja volt, és közülük mintegy 50-et ítéltek el különböző bűncselekményekért: bűnszervezethez tartozásért, emberölésért, garázdaságért, illegális fegyvertartásért. A többieket felmentették. A vádlottak között volt a párt 17 korábbi parlamenti képviselője és több rendőr.

A radikális pártot a kilencvenes évek elején alapították, és sokáig csak egy kis szélsőséges csoportosulás volt. 2012-re viszont annyira megnőtt a támogatottsága, hogy 21 képviselői helyet szerzett a 300 fős görög parlamentben, és ezzel a törvényhozás harmadik legnagyobb erejévé vált. Népszerűségét sokak szerint a gazdasági válságnak és a idegengyűlölő szólamainak köszönhette. A párt és utcai bűnbandák kapcsolatára Füsszasz meggyilkolását követően derült fény. A zenészt a nyílt utcán lincselték meg.

Az Arany Hajnal népszerűsége a gyilkosság óta zuhanásszerűen csökkent, a 2019-es választásokon be sem jutott a parlamentbe. Az Európai Parlament 658 támogató szavazat mellet, 25 ellenében és 10 tartózkodás mellett a héten zajló plenáris ülésének keddi munkanapján oldotta fel a görög képviselő mentelmi jogát.

(MTI)

Nyitókép: Louisa Gouliamaki / AFP

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
remi
2021. április 28. 13:28
A jelenleg kormányon lévő, meglehetősen jobbos görög kormány az Arany Hajnalt bírósági úton szétverette, főbb témáit pedig kormányprogrammá tette. (Az Égei-tenger szigetein pl. közel 90%-al csökkentették az illegális becsónakázást). Ügyes. Egyébként az anarcho-kommunista úgynevezett rappert egy olyan személy gyilkolta meg akinek semmilyen közvetlen kapcsolatát a párttal nem sikerült bizonyítani, magyarul egy szimpatizáns.
bagira
2021. április 28. 02:10
Mikor veszik őrizetbe a körmös Schulz-t , Brüsszelben a kasszából több milliárdot kicsent bele markolt a német kommunista pártját támogatta a lopott pénzből . Junker híres adó csalót se vonták felelősségre . Brüsszelben székelő eus vezérek nem mások mint körmösök . Senkinek se számolnak el , másik dolog eus képviselők nagy része csak fizetéskor jelennek meg , felveszik a több milliós fizetést máris távoznak . Brüsszel a tolvajok csalók hiteltelen alakok találkozója.
zara
2021. április 27. 23:36
'bűnszövetkezetnek minősítette a pártot ' tehát le lehet csukni minden pártagot csak előbb bűnszövetkezetnek kell minősíteni... egyáltalán csinált valamit?
civis72
2021. április 27. 19:52
és ezek a hipokrita gecik sírnak Navalnij miatt ? ...szarházi brüsszeli bolsevikok tisztogatnak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!