Hamilton indul az élről

2021. április 17. 17:46

Mellőle Sergio Pérez, a Red Bull mexikói pilótája startolhat majd, míg a harmadik rajtkocka a holland Max Verstappené lett a másik Red Bull-lal.

2021. április 17. 17:46
null

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 36 éves Hamiltonnak ez az idei első, egyben pályafutása 99. pole pozíciója. Mellőle Sergio Pérez, a Red Bull mexikói pilótája startolhat majd, míg a harmadik rajtkocka a holland Max Verstappené lett a másik Red Bull-lal.

Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas meglepetésre csak nyolcadik lett az időmérőn, miközben a második sorból, Verstappen mellől a monacói Charles Leclerc (Ferrari) rajtolhat. Remekül sikerült a kvalifikáció Pierre Gasly számára, az Alpha Tauri francia versenyzője ugyanis ötödikként zárt. A négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel nem jutott be az első tízbe az Aston Martinnal, míg csapattársa, a kanadai Lance Stroll a 10. rajthelyet foglalhatja majd el.

A 63 körös Emilia Romagna Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes)Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

2. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull)Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

3. sor: Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

4. sor: Lando Norris (brit, McLaren)Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

5. sor: Esteban Ocon (francia, Alpine)Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

6. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)George Russell (brit, Williams)

7. sor: Sebastian Vettel (német, Aston Martin)Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

8. sor: Fernando Alonso (spanyol, Alpine)Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

9. sor: Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)Mick Schumacher (német, Haas)

10. sor: Nyikita Mazepin (orosz, Haas)Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

(MTI)

Fotó: MTI/EPA-ANSA/Davide Gennari

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. április 18. 09:25
Az évadnyitó verseny óta a F1-et nem fogom nézni! Ott ahol az egyik versenyző megállás nélkül büntetlenül elhagyhatja a pályát... míg a másik versenyző meg ha baleset megelőzése miatt hagyja el egyetlen egyszer a pályát... azt azonnal megbüntetik... AZ NEM VERSENY!!!! Ennyi erővel már most Hamiltonnak adhatják a díjjat, mert aki őt megelőzi azt MEGBÜNTETIK! Ez ilyen "verseny" lett...
quantum
2021. április 18. 09:01
Provokálsz Mandi? Kezdesz elbaranyikrisztinásodni!
vemiko
2021. április 18. 08:23
tudjátok ki az f1 tulaja?... liberty media corp..... és az megvan hogy kik állnak mögötte? miket birtokolnak még?.... ha ez mind megvan... akkor rájön az (a gondolkodó) ember, hogy az f1 már rég nem az, ami volt.... abból semmi nem maradt, ami anno naggyá tette.... és hogy épp térdelnek vagy nem..... kit érdekel....ezek már rég nem példaképek, csak biodíszlet a retail és az ideológiai piacon.... sajnos(ha versenyt akar vki látni, javaslom a 2000-es évek vagy elótti futamok bármelyikét)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!