A múlt héten Mario Draghi szerint Erdogan „megalázta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét ankarai látogatása során”, és felszólított, hogy „egyenesek legyünk a diktátorokkal”.
Erdogan erre válaszul Ankarában szerdán egy rendezvényen azt mondta, hogy Draghi „megsértette Törökország és Olaszország kapcsolatait”, valamint azt állította. hogy az olasz miniszterelnök nem rendelkezik megfelelő demokratikus felhatalmazással kritika megfogalmazásához.
„Az olasz miniszterelnök nyilatkozata teljesen tisztességtelen és abszolút tiszteletlenség” – mondta Erdogan. „Azt reméltük, hogy a Törökország és Olaszország közötti kapcsolatok jóra fordulhatnak, de ez a Draghi nevű ember a kijelentésével megtorpedózta mindezt” – mondta.
„Úgy kerültél oda, hogy kineveztek. Téged nem választottak meg. Ahhoz, hogy valaki Tayyip Erdoganról ilyen észrevételeket fogalmazhasson meg, először is tisztában kell lennie saját történelmével, de úgy tűnik, hogy te nem vagy”
– tette hozzá Erdogan egyértelműen utalva a fasiszta diktátorra, Benito Mussolinire.