Dániában teljesen leállnak az AstraZeneca-oltóanyag használatával

2021. április 14. 15:49

A dán egészségügyi hatóság úgy döntött, hogy a Covid-19 elleni oltási programot az AstraZeneca-vakcina nélkül folytatja – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Soren Brostrom, a dán egészségügyi hatóság igazgatója.

2021. április 14. 15:49
null

Annak a körülbelül 150 ezer embernek, aki az országban már megkapta az első dózist az oltóanyagból, más vakcinából fogják felajánlani a másodikat – mondta a dán egészségügyi hatóság igazgatója. Soren Brostrom továbbá közölte: tapasztalataik szerint nagyjából

40 ezer, AstraZeneca-vakcinával beoltott személy közül egynél jelentkeznek súlyos mellékhatások.    

A fiatalok körében okozhat agyi vérrögöt a vakcina

Soren Brostrom egyelőre ismeretlen okból elájult a sajtótájékoztató közben, azóta azonban magához tért. Friss vizsgálatok szerint a készítmény

a 60 éven aluliak körében egy rendkívül ritka, de nagyon súlyos mellékhatással, agyi vérrögképződéssel járhat.    

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előző héten megállapította, hogy lehetséges az összefüggés az oltóanyag és a korábban jelzett nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, a vakcina előnyei azonban továbbra is messze felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.    

Dánia volt az első az AstraZeneca vakcina leállításában

Dánia az első európai ország, ahol teljesen leállították a brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű vakcinájának használatát, s itt is függesztették fel azt elsőként a kontinensen, még március 11-én.    

Európa többi országában, ahol felfüggesztették a készítmény alkalmazását, azóta újraindították az oltásokat,

csak bizonyos korcsoportokban korlátozták a használatát. A Dél-afrikai Köztársaságban ugyanakkor például már korábban kivonták a forgalomból az AstraZeneca vakcináját, ugyanis az nem bizonyult hatékonynak az ott leginkább terjedő vírusváltozattal szemben. Az Egyesült Államokban és Svájcban pedig nem engedélyezték még ezt az oltóanyagot.

(MTI)

Fotó: MTI/Balázs Attila

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illiberator
2021. április 21. 19:41
Meg kell venni tőlük, igy mindenkit be tudunk oltani. Nem halnak meg további ezrek. A KOVID 1000x NAGYOBB kockázat, mint az AZ vakcina. Ilyen alapon az autózást is betilthatnák.
Highlander07
2021. április 14. 19:20
Jó döntés.
CsakOlvas
2021. április 14. 18:35
Business as usual.
zara
2021. április 14. 18:13
ebben is valami politika van... igen halnak meg a astrazenecatól, de a pfizertől és a modernától is... https://childrenshealthdefense.org/defender/covid-vaccine-injuries-vaers-cdc/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!