A dán identitásra való átneveléstől a származás szerinti numerus claususig: az északi ország szocdem vezetése folytatja és fokozza a jobboldalról induló migrációellenes szigort.
Heltai Péter írása a Mandiner hetilapban; a szerző a Corvinák.hu főszerkesztője, a Mathias Corvinus Collegium munkatársa
Egy ország, ahol a koronavírus-válság közepén Európában elsőként elrendelték egy csoport menedékkérő hazaküldését, kijelentve, hogy Damaszkusz már elég biztonságos a hazatérésre, ugyanitt törvényt hoztak – ahogy a közbeszédben hivatkoznak rá – „gettóik” felszámolására, valamint megtiltották, hogy mecsetek külföldről fogadhassanak el pénzadományokat. Ez Dánia, élén a kormányzó Szociáldemokraták párttal.
Ahol rég nem tabu a migráció
Meglepettségünk főleg a Skandináviáról elterjedt idealizált képnek a következménye, valamint annak, hogy bevándorlás kérdésében a liberális svéd modell és a kezdetektől szigorú dán hozzáállás egymás majdhogynem szöges ellentéte.
igaz, eltérő okokból. Ennek megértéséhez 2001-ig kell visszamennünk. Ekkor robbant be az országos politikába a magát szociálkonzervatívnak tekintő (a médiában „szélsőjobboldali”) Dán Néppárt, és lett a legnagyobb jobbközép-liberális Venstre (szó szerinti fordításban: Baloldal) és a Konzervatív Néppárt (KF) koalíciós partnere. Pia Kjærsgaard pártelnök nemcsak beemelte a közbeszédbe a migráció kérdését, de a kormányalakítás után egy évvel már meg is szavazták az Európa legszigorúbb bevándorlási törvényeként elhíresült szabályozást. A döntés népszerűségét némileg elősegítette a háború elől ekkoriban befogadott afgán menedékkérők kiugró száma.
Érdekes, hogy az akkor nagyjából 5,3 milliós lakosságú Dánia 1 százaléka volt bevándorló-hátterű, és természetesen ez sem kizárólag Európán kívülről érkezőket takar. Viszont már akkor felütötték a fejüket bizonyos jelenségek, amelyek a mostani, szociáldemokrata törvénytervezetben is „nem nyugati hátterűként” hivatkozott csoportokra voltak jellemzők. Kjærsgaard a kritikus svéd hangokra válaszul úgy nyilatkozott: ha a svédek „Stockholmot, Göteborgot vagy Malmőt skandináv Bejrúttá akarják változtatni klánháborúkkal, becsületgyilkosságokkal és csoportos nemi erőszakkal, hagyjuk nekik, hogy megtegyék”.
Verseny az idővel
A szigorú bevándorlási politika törvényi szinten nem enyhült, de a kivitelezéssel akadtak problémák. A 2015-ös migrációs válság során a már 5,7 milliós Dánia az EU lakosságarányosan legtöbb menedékkérőt befogadó államai közé került. Az akkor másodszorra Lars Løkke Rasmussen vezetésével hatalomra kerülő Venstre megválasztása – és későbbi leváltása – nagyban annak volt a következménye, hogy a lakosság a hatalomtól a bevándorlással kapcsolatos bajok megoldását és a jóléti állam megmentését várta. A fő problémát a Dánián is csupán Svédországba átkelni akaró embertömeg megrekedése okozta. Végül a kormány szeptemberben lezárta a német–dán autópályákat, de 2016 januárjára jutott odáig – utolsóként a régióban –, hogy a schengeni egyezmény ellenére helyreállítsa a határellenőrzést. Nagyrészt ennek folyománya, hogy
A jóléti államot veszélyben érzőket az sem nyugtatta meg, hogy az országba érkezők többségének semmilyen végzettsége nem volt, és csupán 30 százalékuk volt képes három éven belül elhelyezkedni. 2016-ra megtriplázódott az integrációra költött büdzsé, és a pénzügyi tárca jelentései szerint minden évben bőven egymilliárdeurónyi összeg felett költöttek menekült- és integrációs programokra.
„A Dán Néppárt a dán munkásember problémájaként tette a fősodor részévé a bevándorlási problémát, nem kulturális kérdésként. A szociáldemokraták ezt a receptet csomagolták újra” – állítja Fabricius Dániel magyar–dán közgazdász, aki éveken át volt a KF Konzervatív Ifjúság szervezetének egyik koppenhágai vezetője. Elmondása szerint a jobboldali bevándorláskritikusok inkább kulturális okokból ellenzik a migrációt, de a szavazások során ezekben a kérdésekben konszenzus van. A szociáldemokraták migrációellenes fordulata arra a felismerésre épült, hogy
A szocdem, egyébként dán–etióp származású Mattias Tesfaye ekkoriban megjelent, Velkommen Mustafa (üdvözlet, Mustafa) című könyvében leírja, miként változtatta meg a szociáldemokratákat a nyolcvanas évektől az akadémiai világból közéjük érkező idealisták csoportja. Szerinte a pártot fiatalon átvevő, munkáscsaládban felnövő Mette Frederiksen három elhibázott évtized után visszatér a párt eredeti céljaihoz. A „megvilágosodás” részben a városi polgármesterektől évek óta érkező jelzések miatt következett be, akik nem tudtak mit kezdeni a bevándorlók miatt kontrollálhatatlanná váló környezettel.
A siker nem maradt el: 2019-ben Frederiksen Dánia legfiatalabb miniszterelnökeként alakíthatott kisebbségi kormányt, amely élvezi a szociálliberális Radikális Baloldal (RV), a Szocialista Néppárt (SF) és az Egységlista – Vörös–Zöldek (EL) párt támogatását. Dacára a szocdemek pragmatikus megközelítésének, kormányzásukat figyelve bármely jobboldali – akár extrém módon –bevándorlásellenes politikus is megemelné a kalapját.
„Európai apartheid” vagy szuverén politika?
A dán közbeszédben is gettóként emlegetett térségek ügye még a jobboldali Rasmussen-kormány alatt vált központi témává. 2019 előtt már minden ilyen zónában egyéves kortól heti 25 órában el kellett választani a gyermekeket a családjuktól,
Ha ennek egy család nem tesz eleget, az állam egyszerűen nem ad neki több támogatást.
A The New York Times 2018-as cikkében idéz egy dühös muszlim anyát, aki elkeseredve meséli, hogy gyermeke a foglalkozások után már karácsonyt szeretne ünnepelni, és ajándékot vár a Mikulástól. Törvényhozói oldalról viszont ez nem rossz bizonyíték a program működőképességére.
Erre építve került elő az új kormány ötlete, amellyel tíz éven belül felszámolnák a jelentős részben bevándorlók által lakott etnikai körzeteket. Kaare Dybvad Bek belügyminiszter javaslata szerint
e zónákban 30 százalékban maximálnák a „nem nyugati eredetű” lakosság arányát,
meggátolva, hogy párhuzamos társadalmak alakulhassanak ki. Cserébe megígérték, hogy az új törvényben mindenképp elhagyták a gettó kifejezést. Ilyen negyednek számít az, ahol 40 százalék fölött van a munkanélküliség, minimum 60 százalék a 39 és 50 év közötti, középfokú végzettséggel nem rendelkező lakosság aránya, a gyűlölet-bűncselekmények száma a háromszorosát teszi ki a nemzeti átlagnak, és az átlagos bruttó jövedelem minimum 55 százalékkal alacsonyabb a regionálisnál.
A most kezdődő vitákban több kérdésre is választ kell kapnia a közvéleménynek: például hány százalékban kell valakinek „nem nyugati eredetűnek” lennie, hány nagyszülőtől lehet valakit idesorolni? Hol húzzák meg a Nyugat határát? Van-e elég kapacitásuk a hatóságoknak, hogy végrehajtsák a több ezer embert érintő kitelepítést? És hova kerülnek ezek az emberek?
Egy kis részükről már tudjuk: hazaküldenék őket Szíriába. Európában elsőként a dán kormány jelentette be, hogy megítélése szerint Damaszkusz és környéke már biztonságos annyira, hogy felfüggessze 94 szír tartózkodási engedélyét. Ha megszavazzák, a rendelkezés várhatóan annyit tud elérni, hogy nekik a jövőben a kiutasítottak táboraiban kell tartózkodniuk. A döntés konzisztens a 2020 októberében hozott új repatriációs törvénnyel, amely szigorított a befogadás feltételein, illetve állami támogatást adott azoknak, akik önként akarnak hazatérni országukba.
Mette Frederiksen még januárban kerek perec kijelentette: „A célunk a zéró menedékkérő”.
Ugyanez a kormány tavaly szeptemberben külön nagykövetet és akciócsoportot nevezett ki líbiai, tunéziai és marokkói „befogadóközpontok” irányítására, ahol az EU-n kívül előzetesen elbírálhatók a kérelmek.
A kormány elkezdte ellenőrzés alá vonni a mecseteket is. „A mecset ajándék Katartól, de nincs ingyen. Mindig is mondtam, hogy valamit kérni fog majd cserébe” – nyilatkozta a kurd származású Lars Aslan Rasmussen szociáldemokrata képviselő, aki egyébként a párt gender- és lmbt-ügyi jelentéstevője. Dánia több európai országhoz hasonlóan betiltotta, hogy mecsetek külföldi adományokat fogadhassanak el. Ezenfelül most vitatkozik a parlament egy tervezetről, amely kötelezővé tenné minden vallási összejövetelen a dán tolmácsolást. A törvény elsősorban a muszlim radikalizmus továbbterjedésének venné elejét.
és börtön járhat azoknak, akik a viselésükre kényszerítenek valakit.
A politikai viták mutatják, hogy Dánia már a saját bőrén tapasztalja meg azt, ami nálunk kampányvideókban vagy parlamenti csatározásokban felvillanó egzotikum. Mégpedig azt, hogy nem létezik szolidaritás felelősség nélkül, fenntartható jólét szuverenitás nélkül, sikeres politika a választók problémáira adott megoldások nélkül.
Nyitóképen: Őfelsége szocdemje: Mette Frederiksen miniszterelnök. Fotó: Reuters / Ritzau Scanpix
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Jön egy új iszlamofóbia szabályozás, amely nem a kissebséget, hanem a többséget kényszeríti alkalmazkodásra.
Az ENSZ hangsúlyozza: a tartós visszatéréshez nagyszabású újjáépítésre és munkahelyekre lenne szükség.
Támadásokra szólította fel a bevándorlókat az Iszlám Állam.
Ahhoz nincs kedvem, de szívesen beszélgetek vele a háborús őrületről, a bevándorlók szétosztásáról és a Tisza által tervezett megszorításokról.
Véget ért az 5 éves per, Salvini felmentését az olasz bíróság jogerősen megerősítette, Orbán Viktor pedig üdvözölte az ítéletet.
Levelet írt az Európai Bizottság elnöke.
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
