A mianmari katonai junta szabadon engedett szombaton több mint 23 ezer rabot a délkelet-ázsiai országban hagyományosan most ünnepelt Újévhez kapcsolódó közkegyelem részeként, de hírügynökségek szerint valószínűleg kevés olyan demokráciapárti aktivista van közöttük, ha van egyáltalán, akit a február 1-jei erőszakos hatalomátvétel óta börtönöztek be.
A hadsereg a választások utáni új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat február 1-jén, az államfőt és de facto miniszterelnökként dolgozó Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, valamint a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) tömörülés több politikusát őrizetbe vették, és azóta már összesen több mint háromezer embert, aki valamilyen formában tiltakozott a puccs ellen egy aktivistacsoport (AAPP) adatai szerint.
A biztonsági erők a tüntetéseket kíméletlenül eltiporják, már több mint hétszáz embert öltek meg – közölte szintén ez a csoport. Az AAPP számon tartja a letartóztatásokat és a hatalmi erőszakhoz köthető haláleseteket az országban.
Külföldieket is szabadon engedtek
A mianmari büntetés-végrehajtás szóvivője közölte szombaton a Reuters hírügynökséggel, hogy a most szabadon engedett rabokat zömmel február 1-je előtt börtönözték be, de vannak néhányan közöttük, akiket utána. Azt, hogy a szabadon bocsátottakat milyen bűncselekményért zárták be, nem tudta megmondani.