A keleti vakcinák miatt menesztették a cseh egészségügyi minisztert

2021. április 07. 21:06

Nem volt hajlandó engedélyezni a kínai és orosz vakcinákat, ezért menesztették Jan Blatný cseh egészségügyi minisztert – írta a meg az MTI.

2021. április 07. 21:06
null

Andrej Babis cseh kormányfő szerdán menesztette tisztségéből Jan Blatny egészségügyi minisztert. A szaktárca új vezetője Petr Arenberger, a prágai Vinohrady kórház eddigi igazgatója lett – közölte honlapján a kormány. Blatny, aki tavaly szeptembertől vezette az egészségügyi minisztériumot, menesztését politikai döntésnek minősítette, amire szerinte a kormányfőnek joga van.

– mondta Blatny újságíróknak prágai sajtótájékoztatóján. Megjegyezte: a kormányfő talán azért lépett így, mert úgy véli, hogy Csehország már túl van a járvány legnehezebb szakaszán.

Nem volt hajlandó elismertetni a keleti vakcinákat

Milos Zeman államfő már több mint egy hónappal ezelőtt követelte Blatny menesztését, arra hivatkozva, hogy szerinte a tárcavezető nem jó menedzser, és hibás lépéseket tett. Zeman kijelentette: amennyiben Babis nem meneszti Blatnyt, az negatív hatással lesz eddigi jó viszonyukra. Az ellenzék bírálta az államfőt, és azt hangoztatta, hogy Blatny, aki korábban kórházigazgató volt, tisztességesen irányítja az egészségügyet, és szakmailag megalapozott döntéseket hoz.

A sajtó szerint Zeman leginkább azt kifogásolta, hogy Blatny nem volt hajlandó engedélyezni a koronavírus elleni kínai és orosz vakcinák használatát Csehországban,  amiért az államfő nyíltan lobbizott. A hatályos törvények szerint ilyen szakmai ügyben a döntő szó az egészségügyi miniszteré.

– hangsúlyozta több alkalommal is Jan Blatny, aki a Babis kormány harmadik egészségügyi minisztere volt. Csehországban már néhány hete lassul a járvány terjedése, és jelentősen csökkent a napi új fertőzések, elhalálozások száma és a kórházakra nehezedő nyomás is. Blatny még miniszterként bejelentette: a javuló helyzetre való tekintettel a cseh kórházak 50 külföldi covidos beteget hajlandóak fogadni kezelésre.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2021. április 08. 11:01
én nem tudom, értem, hogy nem kedveljük ha titkosszolgálatok politikusokkal foglalkoznak, de ilyen esetekben nem kéne szétnézni? ha nem találnak semmit, ok. de az mégse ok hogy valaki lehet idegen befolyás alatt, csak mert politikus. kivéve persze a jobboldalin, ld strache. nehéz ügy. legjobb lenne jobban odafigyelni kinek adunk pozíciót.
szodabár
2021. április 08. 08:20
Bátran használhatnák az AstraZenecat, jóváhagyták a brüsszeliták, jó sok van belőle. Miért nem kell?
petabi
2021. április 08. 06:56
Most már értem,hogy miért nem rendeltek a csehek orosz meg kínai vakcínát azután,hogy Babis és szakértői személyesen itt jártak vakcina ügyben Orbánnál. Csehországban is a politikai szempontok győztek akkor. És eddig tartott az brüsszeliták győzelme. Most meg kevés a vakcinájuk. Nem csak a csehek,hanem egész Európa nehéz helyzetbe lavírozta magát,amikor rábízták a vakcina beszerzést és elosztást az Eu gittegyletre.
balbako_
2021. április 08. 06:36
Inkább dögöljön meg egy csomó cseh ember, de a Soros terv ne sérüljön. (Nálunk nem ez történt az ellenzék részéről?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!