Újabb tüntetőket öltek meg a burmai junta katonái

2021. március 08. 12:07

Ismét éles lőszerrel lőttek a tüntető tömegbe Mianmarban a biztonsági erők hétfőn, szemtanúk szerint legalább két ember meghalt és hárman súlyosan megsebesültek.

2021. március 08. 12:07
null

A dpa német hírügynökség értesülése szerint Mjitkjinában, az északi Kacsin állam székhelyén történt az eset. A közösségi médiában fényképek is megjelentek az egyik áldozatnak az utcán heverő élettelen testéről.    Egy aktivista elmondta, hogy a katonák egy nagyjából 400 fős demonstráló tömegbe lőttek. A két tüntető a mjitkjinai katolikus templom előtt halt meg – tette hozzá.    

Mianmarban országszerte újra tízezrek vonultak az utcákra hétfőn,

hogy tiltakozzanak a február eleji katonai hatalomátvétel ellen. A demonstrálók már ötödik hete követelik Aung Szan Szú Kjí, az ország korábbi vezetőjének szabadon bocsátását és a hatalomba való visszahelyezését. Múlt héten is véres erőszakba torkollottak a megmozdulások: az ENSZ információi szerint csak szerdán 38 ember halt meg a biztonsági erők tüntetők elleni fegyverhasználatának következtében. A több nyugati ország által bevezetett szankcióknak egyelőre nem volt hatása a katonai rezsimre.    

A hadsereg vasárnap este kórházakban és egyetemeken razziázott,

Rangun több kerületében rengeteg embert őrizetbe vettek, szemtanúk lövésekről és sebesültekről számoltak be. A katonaság február 1-jén, az új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat a délkelet-ázsiai országban, arra hivatkozva, hogy a novemberi választáson szerintük szabálytalanságok történtek és panaszaikra a kormányzat nem reagált. Azóta rendszeresek a puccsellenes tömegtüntetések az országban.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Kaung Zav Hein

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!