Szijjártó: Az Egyesült Államoknak fontos Közép-Európa

2021. március 23. 20:23

A miniszter a NATO-tagországok külügyminiszterei ülésén beszélt Magyarország külpolitikájáról.

2021. március 23. 20:23
null

Az Egyesült Államoknak fontos Közép-Európa, számos politikai és gazdasági kérdésben szoros együttműködés várható a kölcsönös érdekek alapján Közép-Európa és az Egyesült Államok között – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben, a NATO-tagországok kétnapos külügyminiszteri ülésének első munkanapját követően.

Magyarország készen áll az együttműködésre

Szijjártó Péter a visegrádi országok külügyminisztereinek amerikai kollégájukkal, Antony Blinkennel folytatott megbeszélését követően elmondta, az első alkalommal tartott találkozó világosan mutatja a visegrádi csoport erejét, szerepét, a közép-európai térség jelentőségét.

Tájékoztatása szerint a találkozón arról biztosította az Egyesült Államok külügyminiszterét, hogy Magyarország továbbra is készen áll a nemzetközi fórumokon való együttműködésre, különösen a terrorizmus elleni műveletekre vonatkozóan. Ezt az indokolja, hogy a terrorizmus az illegális bevándorlási hullámok egyik kiváltó oka – emelte ki. Mint emlékeztetett, Magyarország az elsők között csatlakozott az Egyesült Államok kezdeményezéséhez az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemben, kötelezettségvállalását fenn is fogja tartani – közölte. Hozzátette,

Magyarország szintén jó együttműködést alakított ki az üldözött vallási közösségek támogatása kapcsán is.

Szavai szerint Magyarország büszke arra, hogy a második legnagyobb beruházói közösséget az amerikai vállalatok alkotják Magyarországon. Büszke arra, hogy 1700 amerikai vállalat mintegy 105 ezer magyar embernek ad munkát, amiben nagy szerepe van annak, hogy Magyarország az egyik legversenyképesebb beruházási környezetet tudja biztosítani Európában – mondta.

Közösen állnak ki az USA-val Izrael mellett

Kiemelte továbbá, hogy Magyarországot és az Egyesült Államokat összefűzi az Izrael melletti kiállás kérdése is. „Magyarország mindig is elutasította az Izraellel szembeni, egyoldalú, igazságtalan és elfogult támadásokat. Magyarország azt gondolja, hogy Izrael is megérdemli a kiegyensúlyozott, igazságos és méltányos megközelítést” – fogalmazott.

Elmondta, Magyarország részben az ENSZ ember jogi tanácsának tagjaként is kiállt Izrael mellett. Továbbá arról biztosította az Egyesült Államokat, hogy Magyarország támogatja és meg fogja szavazni az Egyesült Államok visszatérését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába – közölte.

Felértékelődött a visegrádi országok szerepe

A megbeszélés részleteit ismertetve Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy számítani lehet az Egyesült Államokra a Nyugat-Balkán európai és euroatlanti integrációjának elősegítésében. Kifejtette továbbá, hogy az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokban

fontos kapcsolódási pont lesz a közép-európai országok nagyobb csoportjának együttműködése, az úgynevezett Három Tenger Kezdeményezés is.

Ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy a térség valós energetikai infrastrukturális fejlesztéseinek elmaradása esetén nem lehet jelentős előrelépést elérni az energiabiztonság terén. Mint elmondta, arra kérte az amerikai külügyminisztert, hogy az egyes infrastrukturális fejlesztésekben vagy az új energiaforrások feltárásában való részvételre ne pénzügyi, hanem stratégiai kérdésként tekintsenek az amerikai vállalatok.

 „Azt gondolom, hogy az elkövetkezendő időszakban a kölcsönös tiszteletre alapozva sikeresen fogjuk tudni fejleszteni Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatrendszerét” – fogalmazott. Az a tény, hogy az Egyesült Államok kezdeményezett egy találkozót a visegrádi országokkal, azt mutatja, hogy Közép-Európa az amerikai külpolitika radarján tud lenni, ez pedig jó hír az országcsoport számára – tette hozzá Szijjártó Péter.

(MTI)

Kép forrása: MTI / Filep István

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
files32
2021. március 24. 09:35
Behúzta a kakadu a farkát, piszkos köpönyegforgató.
luisbathhelena
2021. március 24. 00:15
Megelegszem azzal is ha csak békén hagynak. Nem akarok fontos lenni...
monuskaroly
2021. március 23. 21:50
Az imént hallgattam Szijjártót a TV-ben, elmondta hogy Közép-Európa nem akar újabb hidegháborút nyugat és kelet között. Jelenleg USA és Brüsszel veszélyezteti a békét. Ezt már én teszem hozzá.
kérdés
2021. március 23. 21:26
A gondunk csak annyi, hogy USA feltehetőleg nem úgy képzeli, hogy beleszólhat a közép-európai térség a terveibe. Biden eddigi futtatása erre utalhat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!