Putyin: Az ukránok miatt kiéleződött a feszültség a Donyec-medencében

2021. március 31. 07:20

Az orosz elnök Merkellel és Macronnal tárgyalt az orosz vakcináról és Navalnijról is.

2021. március 31. 07:20

A délkelet-ukrajnai konfliktus kiéleződéséről, a Szputnyik V vakcina uniós bejegyzésének és gyártásának kilátásairól, valamint a Navalnij-ügyről tárgyalt egyebek között kedden videokonferencia keretében kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő.

Az orosz elnök tárgyalófeleinek kifejezte súlyos aggodalmát

A Kreml által kedd éjjel kiadott tájékoztatás szerint az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban a három vezető megerősítette, hogy a 2015-ös minszki megállapodásba foglalt intézkedéscsomag megvalósításának nincs alternatívája. Putyin hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Kijev maradéktalanul tegyen eleget a korábban a legfelső szinten elért megállapodásokban vállalt kötelezettségeinek, és mindenekelőtt kezdjen párbeszédet Donyeckkel és Luhanszkkal,

valamint rendezze a Donyec-medence különleges státusának jogi vonatkozásait. Az orosz elnök tárgyalófeleinek kifejezte súlyos aggodalmát a feszültség kiéleződése miatt a Donyec-medencében, amiért Ukrajnát tette felelőssé. Szavai szerint az ukrán fél gyakorlatilag visszalépett a fegyvernyugvástól.

Szó esett a Szputnyik V orosz vakcina európai engedélyeztetésének kilátásairól

Az orosz elnöki hivatal közleménye szerint a felek megkülönböztetett figyelmet fordítottak a Covod-19-világjárvány elleni küzdelemben való összefogásra, a betegség terjedésének megakadályozását szolgáló intézkedésekre. Szó esett egyebek között a Szputnyik V orosz vakcina európai engedélyeztetésének kilátásairól, csakúgy, mint az oltóanyag-szállítás és a közös gyártás lehetőségéről. Szóba került Oroszország és az Európai Unió viszonya is. Putyin kifejezte készségét a normális és az átpolitizáltságtól mentes együttműködés helyreállítására, amennyiben ez iránt kölcsönös érdeklődés mutatkozik.

A felek méltatták a szíriai tűzszünet betartását és fontosnak nevezték, hogy az országban egységes átmeneti kormány jöjjön létre Megjegyezték, hogy a helyzet javulásával párhuzamosan élesen vetődik fel a szíriai lakosság humanitárius segélyezésének kérdése. A partnerek kérésére Putyin tájékoztatást adott

Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus ügyének objektív körülményeiről.

A Kreml a tárgyalásokat gyakorlatiasnak és őszintének nevezte. A felek megállapodtak az együttműködés folytatásáról a megtárgyalt kérdésekben.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Porkoláb Zsuzsa
2021. április 03. 14:31
Ő megérezte: Európa végét járhatja, Angliát elengedték, ők pedig nem tartanak ÖSSZE! Ősök ÉS ATTILA szelleme azt üzeni Orbán Viktornak: EURÓPA KELL, NEMCSAK V4-EK, HANEM ERŐS EURÓPA, MERT EZ A VILÁG SZELLEMI EREJE! ERŐS EURÓPA NÉLKÜL NINCS VILÁG! ODALESZ E KULTÚRA VELÜNK EGYBEN.
brekker
2021. március 31. 21:52
Nemsokára Ukrajna elzárja a gázt, ami ezek után Európa helyett Kínába megy. A kieső tranzitbevételek miatt kártérítést követel az EU-tól (Fuck the EU).
lhotx
2021. március 31. 14:32
A Blamalámaharris-féle külügy nyomulni kezdett Ukrajnában. Kb. ennyit jelzett Putyin megszólalása. Meg egy figyelmeztetés az EUnak: Addig lépjetek vissza a szankciózsugától, amíg tehetitek! Hamarosan még ennél is durvább dolgokkal jönnek Észak-Amerikából.
Fila2020
2021. március 31. 09:24
Az ukránok nagyon erősnek hiszik magukat, amióta Biden nyert. Mindenkit magukra haragítanak, vagy kényelmetlen helyzetbe hoznak. Mindkettő veszélyes. Nem látnak az orruknál tovább.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!