Oroszországot aggasztja a brit atomarzenál bővítése

2021. március 17. 15:16

A Kreml szóvivője elfogadhatatlannak és valótlannak nevezte London állítását, miszerint Moszkva fenyegetést jelent.

2021. március 17. 15:16
null

Árt a globális stabilitásnak a brit nukleáris arzenál növeléséről szóló döntés – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.

„Nagyon sajnáljuk, hogy Britannia azt az utat választotta, hogy növeli a nukleáris robbanótölteteinek számát. Ez a döntés árt a nemzetközi stabilitásnak és a hadászati biztonságnak” – mondta Peszkov.    

A szóvivő elfogadhatatlannak és valótlannak nevezte London állítását, miszerint Moszkva fenyegetést jelent.

Hangsúlyozta, hogy Oroszország továbbra is a tárgyalások híve a hadászati stabilitás kérdésében, mindenekelőtt az Egyesült Államokkal. A brit kormány kedden közölte, hogy visszavonja az önálló hadászati nukleáris kapacitásának korlátozásáról egy évtizede hozott döntést, és 180-ról 260-ra növeli a hadrendben tartható nukleáris robbanótöltetek lehetséges mennyiségét.    

Az oroszok szerint Amerika áll a brit lépés hátterében

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy „az Egyesült Államok legszorosabb szövetségesének a nukleáris potenciálja növeléséről hozott döntése súlyos csapást jelent magára a fegyverzetellenőrzés koncepciójára”.

A diplomata szerint az elhatározás megalapozatlan és politikai szempontból káros.    

Rjabkov kilátásba helyezte, hogy az orosz hadsereg meg fogja hozni a szükséges ellenintézkedéseket a brit nukleáris arzenál "40 százalékos, ugrásszerű" növelésére.

A britek 260-ra növelik nukleáris rakétáik számát

Mint ismeretes, a brit kormány kedden jelentette be, miszerint Nagy-Britannia visszavonja az önálló hadászati nukleáris kapacitásának korlátozásáról egy évtizede hozott döntést, és ehelyett növeli a hadrendben tartható nukleáris robbanótöltetek lehetséges mennyiségét – áll a brit kormány kedden ismertetett átfogó, felülvizsgált stratégiai tervezetében.

A kedd délután bemutatott stratégiai tervezet szerint „a biztonsági környezet változásának jelenlegi irányai alapján, figyelembe véve a technológiai és doktrinális fenyegetéseket is, az egy évtizeddel ezelőtti korlátozási terv végrehajtása immár nem lehetséges”.

A brit kormány ezért úgy döntött, hogy nem csökkenti, hanem 260-ra emeli a hadrendben tartható nukleáris töltetek számának felső határát.


A stratégiai dokumentum leszögezi azt is, hogy Nagy-Britannia megtartja az önálló brit nukleáris csapásmérő kapacitást hordozó négy tengeralattjáróját, és ezek közül legalább egy mindig járőrözik a világtengereken, ahogy az eddig is történt. A stratégiai dokumentum szerint az euroatlanti térségben Oroszország jelenti a legnagyobb közvetlen fenyegetést Nagy-Britanniára, de valószínűsíthető az is, hogy a világ más térségeiben,

elsősorban Afrikában és a Közel-Keleten szélesedni fog a terrorista és egyéb szélsőséges csoportok mozgástere.

A dokumentum valószínűnek nevezi azt is, hogy 2030-ig valamely terrorcsoport sikeres támadást hajt végre vegyi, biológiai, radiológiai vagy nukleáris fegyverekkel.

(MTI)

Fotó: Wikipedia

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZXX
2021. április 14. 23:46
Nem értem az orosz nyafogást. Ha ki akar cseszni a jenkikkel és az angolokkal, segítsen felgyorsítani az irániaknak a fejlesztést. Onnantól majd a jenki és az angol fog aggódni, őróla meg leszállnak kicsit.
civis72
2021. március 17. 17:12
nyugat pakisztán fosik az oroszoktól ? ...ezt a dumát beveszi valaki ?
Drazsé
2021. március 17. 17:05
Moszkva fenyegetést jelent.
Horst_Tappert
2021. március 17. 16:34
És a leendő muzulmán brit kormány elégedetten bólogat a hírre...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!