Lebukott az osztrák párt – a választási kampány miatt hazudhattak Magyarországról
Norbert Hofer tisztázta a helyzetet.
Az ország romló gazdasági helyzete, a nemzeti fizetőeszköz elértéktelenedése és a belpolitikai csatározások miatt hetek óta tüntető libanoniak meghirdették hétfőn a „harag napját”, főutakat zártak le Bejrútnál és országszerte, forgalmi fennakadásokat okozva, veszélyeztetve az oxigénszállítányok eljutását a koronavírusos betegeket kezelő kórházakba.
Az országos megmozdulás a reggel órákban kezdődött azzal, hogy demonstrálók kisebb csoportjai égő gumiabroncsokkal és gépkocsikkal zárták le a Bejrútba vezető déli, északi és keleti utakat. Más libanoni helyszíneken is történtek útlzezárások, és miután a katonák rövid időre felszabadították az utakat, a tüntetők ismét lezárták őket.
Szlejman Harun, a libanoni kórházszövetség elnöke közölte az AP hírügynökséggel, hogy
amikor nincsenek szállítások. Felszólította a tüntetőket, hogy engedjék az oxigént szállító gépkocsik áthaladását, mert – mint fogalmazott – „ez élet és halál kérdése”.
a libanoni font értéke rövid idő alatt hatalmasat zuhant, és az elmúlt napokban is folytatódott a nemzeti fizetőeszköz gyors elértéktelenedése. A bankok korlátozni kezdték a valuták felvételét és a külföldi banki átutalásokat, az egekbe szöktek az élelmiszerárak.
Haszán Diáb ügyvezető miniszterelnök augusztusban, a Bejrút kikötőjében történt, több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó robbanás után nyújtotta be saját és kormánya lemondását, és azóta nem alakult meg új kabinet. Diab arra figyelmeztetett szombaton, hogy az ország rohamléptékben halad a káosz felé. Felszólította a politikusokat, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket, és alakítsanak új kormányt, amely szert tudna tenni a nélkülözhetetlen külföldi segítségre. Elemzők szerint az 1975-1990-es polgárháború óta nem volt ilyen rossz a gazdasági helyzet.
Az egy hete tartó országos zárlat ellenére
vasárnap 2377 új fertőzöttet regisztráltak, és ezzel a járvány kezdete óta 395 ezer felé nőtt a fertőzöttek száma. A koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe 5047-en haltak bele, közülük 33-an vasárnap.
(MTI)
Fotó: MTI/AP/Huszein Malla