Kritikus küszöb
A vírusmutációk okozta harmadik járványhullámban a kórházak telítettsége az ország minden tartományában ismét átlépte a kritikus küszöbnek tartott harminc százalékos átlagot. Molise régióban a kórházi telítettség elérte a 67 százalékot, Umbriában az 57 százalékot, Lombardiában a 43 százalékot. Utóbbiban az intenzív osztályokon kezeltek száma folyamatosan emelkedik a tavaly márciusi helyzetet idézve, amikor az ágyszámot majdnem háromszorosára kellett növelni.
Nyomás nehezedik Bologna kórházaira is, ahonnan „az első hullámban sem látott” állapotokat jelentettek hangsúlyozva, hogy miközben tavaly ilyenkor a betegek életkora 64 és 74 év között mozgott, most 54 és 64 év közöttire süllyedt. Campania tartományban csütörtöktől teljesen lezárták a forgalmasabb tereket, parkokat, kerteket és a tengerparti sétányokat is. A régió hétfőtől zárlat alatt van, de az utcai sétálás eddig nem volt tiltott.
A naponta szűrt betegek száma ismét megközelítette a harmincezret, csütörtökön 373-an haltak meg és a halottak száma elérte a 101 184-t, az aktív betegek száma pedig ismét elérte a félmilliót. A vakcinázottak száma túllépte a hatmilliót.
(MTI)